Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant egy kisrepülőgép Kanadában, hat ember meghalt

2023. július 30., vasárnap 07:58

Hat ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülőgép a Calgarytól nyugatra fekvő Kananaskis Country nevű hegyvidéki térségben – közölte szombaton a Kanadai Királyi Lovasrendőrség (RCMP).

A kanadai rendőrség leírása szerint egy kisrepülőgép öt utassal és egy pilótával indult útnak szombaton a Calgary melletti Springbank repülőtérről Salmon Arm felé. Mint írták, helyi idő szerint este fél tíz körül megszakadt a kapcsolat a gép és az irányítóközpont között, ami után a Kanadai Királyi Légierő (RCAF) keresést indított a repülő után.

A Reuters információi szerint a mentésben résztvevő egységek végül megtalálták a zuhanás helyszínét, majd hegyimentők segítségével túlélők után kutattak. A szakemberek közölték, 

a repülőgépen tartózkodó hat ember a becsapódáskor azonnal meghalt.

Az RCMP nem közölte az áldozatok nevét.

„A pilóta és az utasok holttestének kiemelése nagy kihívást jelentett a hegyi terep miatt. Azonban mind a hat holttestet sikeresen kiemeltük a roncsok közül" – mondta Ryan Singleton, az RCMP törzsőrmestere. Hozzátette, a Kanadai Közlekedésbiztonsági Tanács vizsgálatot folytat a baleset ügyében.

Rovatok