Index Vakbarát Hírportál

Szíria Amerikát okolja az országban pusztító tűzvészekért

2023. július 30., vasárnap 08:37

Az amerikai szankciókat okolta szombaton Szíria mezőgazdasági minisztere, amiért lassan halad az ország több pontján pusztító erdőtüzek oltása.

Hasszán Katana elmondta, a büntetőintézkedések miatt a tűzoltóautók nehezen jutnak üzemanyaghoz, a megrongálódott járművekhez nincs elég alkatrész, és kevés a víztömlő, illetve az oltórepülőgép is − közölte az MTI. 

A hónap elején súlyos erdőtüzek keletkeztek több szíriai tartományban, köztük az ország középső részén lévő Hamában, az északnyugati el-Ládzikíjában és Idlíbben, a lángokkal jelenleg is küzdenek.

Katana azt mondta, a tüzeket a heves szelek tovább táplálják. A hatóságok vizsgálják a tüzek okait.

Még 2019 decemberében írta alá Donald Trump volt amerikai elnök a Caesar Act néven ismertté vált törvényt, amely háborús bűnök elkövetése miatt komoly szankciókkal sújtja Szíriát, elsősorban annak vezetőjét és kormányát. A szankciók oka az, hogy az ország durva, embertelen módon bánt a civilekkel a polgárháborúban.

Ugyanezzel az indokkal több, mint tíz évvel ezelőtt Szíriát az Arab Ligából is kitették. A pánarab közösségbe idén májusban térhetett vissza az ország. 

Rovatok