Index Vakbarát Hírportál

Újabb halottjai vannak a pakisztáni bombatámadásnak

2023. július 31., hétfő 17:17

A pakisztáni rendőrség szerint az Iszlám Állam lehetett felelős a történtekért, ugyanakkor a nyomozás még zajlik.

Az újabb fejlemények szerint legalább 54-re emelkedett a vasárnapi pakisztáni bombamerénylet halálos áldozatainak száma, valamint további 200 ember is megsebesült – tudósít a török közmédia angol nyelvű oldala, a TRT World.

Az öngyilkos robbantó által végrehajtott merénylet a Dzsamiat Ulema-i-Iszlám (JUI-F) pakisztáni konzervatív iszlamista párt rendezvényén történt, amelyet Fazlur Rehman befolyásos pap és politikus vezetett, amin legalább ezer ember vett részt. 

A politikai szervezet vezetője szerint a támadás célja egyértelműen a politikai szervezet gyengítése volt, miközben pártjuk már készül az ősszel esedékes parlamenti választásokra.

Rehman egyébként nem először él túl merényletkísérletet. Mint a TRT emlékeztet rá, 2011-ben és 2014-ben is választási kampánya során próbáltak végezni vele, sikertelenül.

Annak ellenére, hogy Bajaur tartományt a pakisztáni hadseregnek 2016-ban számos beavatkozás után sikerült valamennyire stabilizálni, nem ritkák a mostanihoz hasonló merényletek.

A merényletet hivatalosan egyelőre egy terrorszervezet vagy csoport sem vállalta magára, ugyanakkor a rendőrség az eddigi nyomozások alapján az Iszlám Állam (ISIS) helyi szervezetére gyanakszik, ami már régóta jelen van Bajaur tartományban. A terület korábban az Al-Kaida és a pakisztáni tálibok (TTP) bázisa is volt, akikkel az ISIS rivalizál a térségben.

Azonban a TRT-nek nyilatkozó Mahmood Shah pakisztáni biztonságpolitikai elemző szerint a TTP szakadár frakcióinak is közük lehetett a támadáshoz. A hétfői napon már el is temették a merénylet áldozatainak egy részét.

Pakisztánban egyébként nem új keletűek az ehhez hasonló merényletek. Legutóbb július 25-én az ország északnyugati részén, Haibár-Pahtunhva tartományban történt öngyilkos bombatámadás, amelynek során két ember vesztette az életét, amikor az elkövető egy mecsetben robbantotta fel a bombáját.

Ugyanakkor politikai zűrzavarok és gyilkosságok mellett jelenleg természeti katasztrófák sora is sújtja az államot. A múlt héten 150-re emelkedett egy áradás halálos áldozatainak száma, miközben a tavalyi évben közel 2000-en haltak meg összesen az ilyen jellegű katasztrófák során.

Rovatok