Mindamellett, hogy újságíróként dolgozik, egy sor ukrán szervezetnek is a tagja. Felsorolni is nehéz: az Ukrán Újságírók Országos Szövetségének tagja. Az ukrán parlament Külügyi Bizottsága Köztanácsának tagja. Az Ukrán Országos Ügyvédi Kamara Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja. Az Ukrajna Külügyminisztériumához tartozó Köztanács tagja. Ukrán és litván nemzetközi újságírói szervezetek tagja. Mit csinál pontosan?

Alapvetően nemzetközi ügyekkel foglalkozó politológus és külpolitikai újságíró vagyok. A munkám fő fókusza nem az írott, hanem a videós anyagokon van: ismert, érdekes és izgalmas előadókkal beszélgetek, erre építettem fel az imázsomat. A teljes körű orosz agresszió óta elsősorban azokkal készítek interjúkat, akik valamilyen módon támogatják Ukrajnát – politikusok, szakértők, humanitárius szférában résztvevők. Megpróbálom megmutatni a nézőközönségemnek, hogy ténylegesen hogyan néz ki Ukrajna nemzetközi támogatottsága. Valós támogatottsága. Azt gondolom, hogy ez a támogatottság elég magas.

Ezen kívül van tudományos érdeklődésem is – PhD-tanulmányokat folytatok filozófiából a litván Klaipeda Egyetemen. Nemrég jelent meg a Baltic International lapban egy nagyobb tudományos kutatómunkám az ukrán menekültek adaptációs problémáiról az Európai Unió országaiban. Tehát az eseményeket tudományos szemszögből is próbálom megközelíteni és feldolgozni. A munkámnak van egy harmadik iránya is – társadalmi-humanitárius vonal.

Feloldhatatlan az ellentét az orosz és az ukrán fél között

Azt mondta, hogy „elég magas” a nemzetközi támogatottság Ukrajna irányába a döntéshozók, politikus, nemzetközi szervezetek részéről. Tudna erről kicsit részletesebben beszélni, hogyan néz ez ki jelenleg a meglátása szerint?

Ukrajna támogatottsága evolucionált tavaly február 24. óta. Ennek a támogatásnak rengeteg iránya van, sok órát tudnék beszélni a részleteiről, de inkább az evolúciós aspektusára koncentrálnék. Először nagyon sok volt a humanitárius segítség, amely nem csak állami aktorok részéről, hanem főleg a lakosság felől történt. Katonai segítség eleinte nem volt számottevő. Majd megnőtt a katonai támogatás, miközben a civil jellegű segítség csökkent. Ez volt az első metamorfózis. A második metamorfózis azáltal történt, hogy bizonyos országok a háttérbe vonultak, és csökkentették a támogatást, mint például Ausztria, de eközben más országok egyre több pénzügyi forrással és katonai eszközzel támogatják az országunkat – Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország. A támogatás mértéke nem csökken, konstans növekszik, és közben változott a földrajza.

Ennek ellenére itt, az erdélyi Tusványoson, ahová a szervezők meghívására érkeztem, nagyon sok szó esik a béke lehetőségeiről és béketárgyalásokról. Én magam egyelőre nem látom ezeket a perspektívákat. Ukrajna támogatása a Nyugat részéről folytatódni fog, és Magyarország is továbbra is támogat majd bennünket, ahogy eddig tették. A támogatásnak különböző formái lehetnek, ahogy az elmúlt másfél év során is.

Nem lát esélyt a háború lezárására sem idén, sem jövőre. Milyen következtetések alapján gondolja ezt?

Itt néhány aspektust lehetne kiemelni: politikait, geopolitikait és katonait. Szándékosan nem szoktam katonai értékeléseket adni, mert nem vagyok katonai szakértő. Teljes mértékben, napi szinten nem követem a helyzetet a fronton, mert az elég rugalmas, és folyamatosan változik. A teljes képet mindannyian látjuk, ahogy én magam is látom, mint az az ember, aki Ukrajnában él, és rendszeresen a frontra is kimegy – néhány napja például még Herszonban jártam. Nagyjából látjuk, mi történik, de sok mindent nem tudunk, nem tudhatunk. A katonai aspektus természetesen hatással van a politikaira is. Ahogy Zelenszkij elnök is mondta, az elmúlt hetekben folytatódó ukrán ellentámadás során nincsenek azok a nagyobb, egyértelmű eredmények, amelyeket mindannyian látni szeretnénk. Ez a mélyen kiépített, stratégiai orosz védelemből fakad.

Ez a helyzet hogyan változhat meg Ukrajna javára?

Minden Ukrajna mobilizációs, katonai képességeitől függ. Ha még több lőszert, harckocsit, repülőt kapunk a szövetségeseinktől, akkor az nyilván kihat a képességeinkre is. Ugyanakkor Oroszország is rendelkezik még olyan tartalékokkal, amelyek bizonyos szakaszokon megnehezíthetik számunkra a helyzetet.

A második aspektus, amely alapján elhúzódó háborúra számítok, politikai. A nemzetközi térben különböző nézőpontok vannak arra nézve, hogyan érhet véget a háború. Ez országonként is változhat, és az adott országon belül sincs egységes pozíció. Mivel egyre több szakértő látja úgy, hogy a háború el fog húzódni, egyre több cikk jelenik meg a nemzetközi médiában arról, hogy valamilyen konszenzusra van szükség.

Nyugati vagy orosz szempontból?

Összességében. Egyfajta általános kompromisszum. De nem látom a lehetőséget rá. Nem hiszem azt, hogy Oroszország egyáltalán érdekelt a konfliktus lezárásában vagy befagyasztásában. Ha lenne is ilyen törekvés, annak legfeljebb átmeneti jellege lesz – azért, hogy időt nyerjenek az erőforrásaik mobilizációjához. Az ukrán álláspont pedig ebben ugyancsak kompromisszum nélküli: az elnök béketervéből kiindulva Ukrajna területi integritása és az ukrán területek felszabadítása a cél. Ebben nemcsak az ukrán politikai elitek, de a társadalom túlnyomó része is egyetért.

Szerintem jelenleg nincs olyan ország, amely képes lenne ezeket az ellentéteket feloldani. Törökországban potenciálisan jó közvetítőt látnak, de még nekik sem sikerült fenntartani a gabonaszállítási egyezményt.

És Kína?

Rögtön leszögezem, hogy szerintem Kína semmilyen módon nem oroszbarát. Kína kizárólag kínai nemzeti célokat követ, és ebben a helyzetben az izmait villogtatja. Azt gondolom, hogy sem Washington, sem Moszkva nem fog hallgatni Kínára, ha az közvetítőként lépne fel. Szerintem nem fogunk sem idén, sem jövőre sikeres közvetítő missziókat látni.

De az egyik legfontosabb aspektus, amely a háború elhúzódását mutatja, a geopolitikai aspektus. Sem Oroszország, sem az Egyesült Államok az elmúlt években nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni például még olyan biztonsági kérdésekben sem, mint nukleáris leszerelés. Inkább eszkalációt látunk minden oldalról. Oroszország olyan lépéseket tesz, amelyekkel a lehető legnagyobb kár okozására törekszik Ukrajna és a Nyugat számára.

Nem arról van csak szó, hogy mindenki tétet emel, hogy a lehető legjobb tárgyalási pozícióba hozza magát?

Kétségkívül. Ez lehet taktika, de geopolitikailag nincs egyetlen terület sem, ahol az Egyesült Államok és Oroszország együttműködne.

Vannak nem publikus csatornák is.

Valószínűleg vannak, de ezeknek az eredményét semmilyen formában nem látjuk. Nem látunk deeszkalációs kísérleteket, hanem pont ellenkezőleg. Mondok ennél többet: azt gondolom, hogy idén év végén vagy jövő év elején Oroszország a hibrid hadviselés egy újabb formájával próbálkozhat. Például a Wagner-csoport használatával Litvánia vagy Belarusz ellen. Vagy a Balkán destabilizációjával, hogy megossza a NATO figyelmét. Vagy újabb konfliktusok szervezésével a posztszovjet térségben, Kazahsztánban vagy Grúziában.

Mennyiben különbözik Ön szerint a nyugati országok hozzáállása Ukrajnához?

Én azt gondolom – és erről itt Tusványoson is meggyőződtem a nemzetközi előadókat hallgatva –, hogy jelenleg a Nyugaton vannak olyan országok, amelyek teljes mértékben kiállnak Ukrajna mellett politikailag, katonailag, pénzügyileg stb. balti államok, Lengyelország, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, skandináv országok, talán Románia is. És vannak országok, amelyek egy kézzel támogatnak bennünket, másik kezükkel pedig kompromisszumot próbálnak keresni. Elsősorban Franciaország és Németország, és azok az országok, amelyek támogatják a francia és a német külpolitikát. Ezek nem pro-orosz vagy pro-amerikai országok, egyszerűen más a hozzáállás és más például az Ukrajnának nyújtott támogatás mértéke. De a két tábor között a szakadék Oroszországgal kapcsolatban a következő egy-két évben csak még jobban mélyülni fog.

Ugyanakkor mondok mást: idén januárban a davosi fórumon voltam, februárban a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Májusban a Globsec konferencián, ahol először találkoztunk Önnel. Most ugye itt vagyunk Tusványoson. Egyetlen helyen sem volt semmiféle konkrét béketerv. Mindenki kizárólag csak az eszkalációról beszél. Nyilvánvalóan a nemzetközi közösség túlnyomó része a jelenlegi eseményekben csak eszkalációs trendet lát.

Ön Donbászból származik, ugye?

Így van, Donyeckből.

Járt otthon 2014 óta?

Én még a konfliktus előtt, 2013-ban költöztem el, a diplomáciai akadémiára nyertem felvételt. Az orosz beavatkozás és annexió megváltoztatta a terveimet, és 2014 májusa óta nem jártam Donyeckben. A helyzetet a Donbászban nagyon jól ismerem, és tisztában vagyok mindazokkal a módszerekkel, ahogyan a hibrid hadviselés során Oroszország Ukrajnában cselekedett.

Mennyire érték Önt váratlanul egyrészt a 2014-es események, másrészt pedig az, hogy ennyire könnyen kerültek ki Ukrajna ellenőrzése alól ezek a területek?

Az orosz agresszió első felvonása sokak számára váratlan volt, és engem is teljesen meglepetésszerűen ért. Nem voltunk tisztában akkor még a helyzet komolyságával, és azt hittük, hogy az egész nagyon hamar véget érhet. De a 2015 februárjában kötött Minszki egyezmények után 99 százalékig biztos voltam benne, hogy az agresszió második fázisa csak idő kérdése.

Miért?

Mert Oroszország készülni kezdett egy komoly háborúra. Nemcsak Ukrajna ellen, hanem más, általa megnevezett ellenségek ellen is. Az orosz hadigépezet akkor indult be. Onnantól biztos voltam benne, hogy a háború csak idő kérdése.

Hogyan került Tusványosra, a magyar jobboldal által szervezett erdélyi szakmai programokra és fesztiválra? Mit tapasztalt itt?

Kaptam egy hivatalos előadói meghívót a szervezőktől. Korábban többször jártam Magyarországon is, többek között a humanitárius munkám miatt is. Számos, Tusványosra érkezett magyar újságírót, önkéntest, szakértőt már régebb óta ismerek. Például Íjgyártó Istvánt, a korábbi magyar nagykövetet Ukrajnában 2020 óta ismerem, akkor egy nagyinterjút adott nekem. Itt Tusványoson senki nem támasztott semmiféle korlátozásokat, hogy miről beszélhetek és miről nem. Lehet, hogy a panelbeszélgetésem keményebb, erősen ukránbarát kijelentéseit nem mindenki fogadta el, de legalább elmondhattam a véleményemet ezen a fórumon is, és válaszoltam a magyar közönség minden kérdésére.

Számos előadó van itt más országból is: amerikaiak, britek, lengyelek. Bár a fő hangsúly itt a magyar kultúrán van, de ez az esemény nemzetközi szempontból is nagyon fontos. Ami mindemellett számomra kellemes meglepetést jelentett, hogy gyakorlatilag minden egyes politikai panelben így vagy úgy, de szó volt Ukrajnáról is. Különböző nézőpontból, de mindenki beszélt róla, hogy mekkora hatása volt az orosz agressziónak a világpolitikára vagy a világgazdaságra. vannak Ukrajnáról más vélemények is, nem minden tetszett, amit bizonyos előadóktól hallottam, de legalább volt lehetőség a párbeszédre és a vélemények ütköztetésére. Volt például lehetőségem szabadon kérdést feltenni a magyar védelmi miniszternek a kétoldalú együttműködésről. Csináltam egy nagyon jó interjút Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével. Senki sem utasította vissza eddig az interjúfelkérést, összességében nagyon pozitív a bennem kialakult kép a fesztiválról.

Magyarországot kritizálják a nemzetközi térben, többek között az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás hiánya miatt. Hogyan látja ezt a kérdést?

Talán ez az egyik legnehezebb kérdése. Az ukrán médiában nem olyan jó Magyarország megítélése, de ezért nem én vagyok felelős. Ez elsősorban az ukrán és magyar politikusok felelőssége. Nagyon sokszor járok Kárpátalján és megyek át a magyar–ukrán határon. Többször voltam Szolnokon, Nyíregyházán és más magyar városokban. Úgy látom, hogy a magyar társadalom nagyon pozitívan viszonyul az ukrán menekültekhez, beleértve a humanitárius segítséget, határközi együttműködést vagy a beilleszkedést.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese rendszeresen jár Ukrajnában. Ezt kevesen látják, de én tisztában vagyok mindezzel. Az együttműködésnek van egy elég magas szintje, amelyről számomra érthetetlen okokból nem beszél a média – sem a magyar, sem az ukrán. Azt látom, hogy a két ország között politikai és társadalmi szinten van bizonyos párbeszéd, de nekem, mint külpolitikai elemzőnek, az az érzésem, hogy ennek a párbeszédnek számos eleme nem nyilvános. Úgy gondolom, hogy a magyar miniszterelnök gyakran erős kijelentései – és sokszor hasonlóan erős ukrán döntéshozói nyilatkozatok – ellenére továbbra is lesz együttműködés és kölcsönös bizalom a két ország között.

Az egyik legfontosabb feszültségforrás Ukrajna és Magyarország között a kárpátaljai magyarok helyzete és jogai. Megértem azt, hogy miért kerül az előtérbe ez a kérdés, de a magyaroknak meg kell érteniük, hogy Ukrajna éppen most a túléléséért küzd. Ebben a helyzetben nem tudunk foglalkozni a nemzeti kisebbségek kérdéseivel. Vannak kárpátaljai magyarok, akik harcolnak a fronton az oroszokkal szemben Ukrajna oldalán, ahogy etnikai románok vagy krími tatárok is. Vagyis sok nemzeti kisebbség a fronton bizonyította a támogatását Ukrajnának, és azt gondolom, hogy mindezt figyelembe kell venni a kisebbségek jogainak a rendezése során. Ugyanakkor ahogy látom, itt valamiért nagyon sokan az amerikai elnökválasztásra várnak a kapcsolatok normalizálásához. Vagyis könnyen lehet, hogy 2024 végéig nem lesz komolyabb változás a magyar–ukrán kapcsolatokban.

(Borítókép: Chris McGrath / Getty Images )