Index Vakbarát Hírportál

Elfogták Európa legkeresettebb magyar bűnözőit

2023. augusztus 1., kedd 17:36

Három, nemzetközileg körözött magyar férfit tartóztattak le Spanyolországban. A magyar és a spanyol hatóságok július 19-én vették őrizetbe az elkövetőket, akik Európa legkeresettebb bűnözői. A bűnszervezet két tagja továbbra is szökésben van.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a spanyol Guardia Civil kedden tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten.

Az eseményen kiderült, hogy a magyar és a spanyol hatóságok közös akcióban egy időben fogták el a három bűnözőt. V. Sándor Istvánt, V. Rolandot és K. Erik Tibort július 19-én vették őrizetbe a spanyolországi Calp településen – közölte a police.hu.

Az elkövetőket Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták, és felkerültek az  Europol Most Wanted, vagyis legkeresettebb bűnözőinek oldalára is. 

A bűnszervezet öt tagja 2022 októberében bekerült az Europol Game Over elnevezésű médiakampányába, a legkeresettebb 54 európai bűnöző közé. Mint írták, ez azért is egyedülálló, mert korábban még nem szerepelt Magyarországról egy időben öt körözött bűnöző a Most Wanted listán.

A sajtótájékoztatón kitértek arra, hogy a társaság két tagja, Bagaméri Tamás ás Csikós András továbbra is szökésben van, mindketten Magyarország körözési toplistáján szerepelnek. A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a két körözöttről, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón.

Profi droggyárakat üzemeltettek vidéken

Az elkövetők körülbelül 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt, több ezer tő kender termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki. A gyanú szerint V. Sándor István és társai 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén üzemeltettek droggyárat.  

Az üzemet a rendőrség 2021 májusában felszámolta, az ügyben 165 kilogramm kábítószert és több mint 380 millió forintnyi vagyont foglaltak le.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját azonosították, közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon elfogtak. A szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság és az európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki – tették hozzá.

Spanyolországban folytatták a bűnözést

V. Sándor István és társai Spanyolországba menekültek, ahol éveken át bujkáltak külföldi álneveken. Rejtőzködésük alatt 2022 tavaszától további magyarok bevonásával kamionokba rejtve kábítószert csempésztek Magyarországra.

Legkevesebb tíz alkalommal száz kilogramm marihuánát és tíz kilogramm kokaint hoztak be Magyarországra szervezett módon.

A bűnbandától tavaly novemberben 16 kilogramm marihuánát és egy kilogramm kokaint foglaltak le a nyomozók az egyik szállításkor, amikor a sofőr belépett Zala vármegye területére Szlovénia irányából.

Rovatok