Index Vakbarát Hírportál

Sokaknak fájhat, ha kipukkad a svéd ingatlanlufi

2023. augusztus 2., szerda 16:21

Svédországban meredek zuhanásnak indultak az ingatlanárak az elszálló infláció okozta jegybanki alapkamat-emelések miatt. A vevők azonban továbbra sem tudják megfizetni a kínálati árakat. Az ingatlankereskedelemmel foglalkozó cégek hatalmas adósságokat halmoztak fel, amit nem fognak tudni visszafizetni, ameddig nem áramlik új pénz a piacra. A fizetésképtelenség esetén a bankok készek lefoglalni a tulajdonokat, a kormány azonban szeretné ezt elkerülni.

A svéd jegybank tavaly óta folyamatosan emeli az alapkamatot, hogy az ország gazdasága megbirkózzon a viszonylag magas, 9,3 százalékos inflációval. Miközben tavaly augusztusban a központi bank által szabott kamatláb 3 százalék volt, ez jelenleg 3,75 százalék. Az alapkamat emelése miatt folyamatosan emelkedő kamatok eltántorítják azokat a vásárlókat, akik csak hitelfelvétellel tudnának ingatlanhoz jutni.

A kereslet elapadása miatt pedig az árak máris körülbelül egyötödükkel estek vissza a múlt év márciusi árcsúcshoz képest.

Ugyanakkor az áraknak van még hova esni, hiszen a mérséklődés ellenére a fővárosban, Stockholmban továbbra is átlagosan 4,4 millió svéd koronába, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 166 millió forintba kerül egy hálószobás lakás.

Az adásvételek emiatt elakadtak, mivel a vevők pénze nem elég a kínálati árak kifizetéséhez, az országban lakhatási válság kezd kialakulni.

A piac majdnem teljesen leállt

– nyilatkozta a jelenlegi helyzetről Jans Henriksson, az egyik legnagyobb svéd bank, a Swedbank elnöke a Reutersnek.

Az első vesztesek már készülhetnek

A bankok kiemelt figyelemmel kísérik azokat az ingatlankezelő cégeket, amelyek hatalmas adósságokat halmoztak fel a szinte nullaszázalékos kamatok időszakában. Az ingatlankiadással és -viszonteladással foglalkozó cégek profitja szinte teljesen elapadt a pangó piac miatt.

Például nagy bajba került az SBB nevű vállalat, amely rengeteg kormányzati és szociális épületet vásárolt banki kölcsönből. A cég rohamosan költi a pénzt, amiből a hiteleket fedezni tudná.

Annak oka, hogy a cég bevételei elapadtak, az, hogy az ingatlanok továbbértékesítéséből származó profit megszűnt.

Ennek következtében sem a banki hitelt nem tudja kiváltani egy sikeres eladás, sem nyereséget nem tud termelni ahhoz, hogy a cég a többi ingatlanra felvett kölcsönt törleszthesse a hitelintézményeknek. A 13 milliárd eurót érő cégcsoport azonban csak egy a számtalan svéd ingatlankereskedelemmel foglalkozó cég közül, amelynél hasonló folyamatok játszódnak le.

Az állam beavatkozik

A riasztó előjelek ellenére a skandináv ország kormánya és az ingatlanpiaci szereplők biztosak abban, hogy a kibontakozó eseményeket kontroll alatt tarthatják.

Az elbizakodottság oka, hogy az ország az 1990-es években már átélt egy hasonló jelzálogválságot, akkor a bankok nagy mennyiségű hitelfedezetként szolgáló ingatlant foglaltak le.

Ekkor végül egy olyan állami mentőcsomagra volt szükség a krízis elhárítására, amely Svédország GDP-jének 4 százalékát tette ki. Az ingatlanlufi akkor – más károk mellett – széles körű munkanélküliséget okozott. A jelenlegi válság kibontakozása miatt tehát állami beavatkozásra lehet számítani.

A svéd Adósságügyi Hivatal főigazgatója, Karolina Ekholm úgy látja, a kormánynak megvannak a megfelelő pénzügyi erőforrásai ahhoz, hogy megállítsa az esetleges pánikszerű eladási hullám okozta csődöket és lefoglalásokat.

Az ország alacsony államadóssággal rendelkezik, ezért képes lenne annyi kölcsönt felvenni, hogy közbeavatkozzon, ha a gazdaság széles körű stabilitását veszélyeztetné az ingatlanszektor

– fogalmazott az Adósságügyi Hivatal főigazgatója a Reutersnek.

Ellenben a befektetők aggódnak, hogy Svédország lesz az első dominó Európában, ami eldől az ingatlanpiac stagnálása miatt.

Itthon is nehéz az ingatlanszerzés

Természetesen nem csak Svédországban egyre nehezebb ingatlant vásárolni. Mint azt az Index értesülései alapján megírtuk, a magyar kormány egy lakhatási krízist enyhítő törvényt készít elő az itthon tapasztalt lakhatási válság miatt.

Erre már csak azért is van szükség, mert szinte lehetetlen a magyar fiataloknak lakáshoz jutni, az elszálló kamatok, a megszűnő és célt tévesztett támogatások, a magas ingatlanárak kétségessé teszik a banki hitelek elérhetőségét. Emellett az alacsony reálbérek és a magas bérleti díjak az önerő összeszedését is nehezítik itthon.

(Borítókép: Prisma Bildagentur / Universal Images Group / Getty Images)

 

Rovatok