Index Vakbarát Hírportál

Giorgia Meloninak kormányzás mellett rocksztárokkal való pereskedésre is jut ideje

2023. augusztus 3., csütörtök 14:52

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerdán beperelte rágalmazásért a brit Placebo zenekar frontemberét, Brian Molkot. A brit zenész a banda torinói koncertjén több ezer rajongó előtt inzultálta Olaszország első női kormányfőjét.

Az olasz lapok arról tudósítottak, hogy az olasz kormányfő, Giorgia Meloni ügyvédi stábja jogi lépéseket indított a Placebo énekese, Brian Molko ellen rágalmazásért.

Mint arról korábban beszámoltunk, a biszexualitását nyíltan vállaló Molko még júliusban lépett fel egy torinói fesztiválon, ahol a koncert vége felé megköszönte a rajongóknak, hogy eljöttek, majd a következő szavakkal kritizálni kezdte a miniszterelnöknőt:

Giorgia Meloni, sz**házi, fasiszta, rasszista!

– mondta mindezt olaszul, hogy a közel ötezer fős közönség minden tagja megértse.

Most Meloniék ezt elégelték meg és rágalmazás miatt indítottak egy polgári peres eljárást az énekessel szemben. Mint azt a Politico megjegyzi, nem ez az első eset, hogy Olaszország első női miniszterelnöke hasonlóan jár el – tavaly két olasz újságírót perelt be hasonló okokból.

A Placebo énekesének azonban nem csak a kritikusai szerint szélsőjobboldalinak tartott miniszterelnökkel szembeni eljárással kell számolnia. Ahogy az Indexen beszámoltunk róla,

a torinói ügyészség is vizsgálatot kezdeményezett a koncerten elhangzottak miatt.

A helyi hatóságok feljelentést tettek Molko kijelentése után, ami alapján az ügyészség eljárást is indított az „állam nyilvános rágalmazása” miatt. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a nyilvánosan elhangzott állítás alkalmas lehet az állami intézmények – például a kormány, parlament, vagy akár a bíróság – társadalmi megbecsültségének csorbítására.

Mint ahogy azt a korábbi cikkünkben megjegyeztük, amennyiben bebizonyosodik, hogy Molko nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései megfelelnek ennek a büntetőjogi kategóriának, úgy az olasz Büntető törvénykönyv ezer és ötezer euró közötti (jelenlegi árfolyamon 374 ezer és 1,9 millió forint) bírság megfizetésére kötelezheti.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy Molko nyilvánosan kritizál politikusokat.

Magyarországon például két ízben is odaszólt Tarlós István korábbi budapesti főpolgármesternek.

2001-ben az akkor óbudai polgármestert „homofób f*szfejnek” nevezte a Sziget fesztiválon, amiért Tarlós nem szeretett volna meleg programokat látni a rendezvényen, 2014-ben pedig boldogtalan embernek nevezte, amiért korábban el szerette volna lehetetleníteni a meleg programokat a Szigeten.

A Placebo énekese egyébként nyíltan vállalja biszexualitását és fellépésein gyakran hirdeti az elfogadást és a megértést.

Rovatok