Index Vakbarát Hírportál

Nagy veszélyben van a népszerű brit üzletlánc

2023. augusztus 4., péntek 09:12

Mintegy 12 ezer munkahely került veszélybe az Egyesült Királyságban azzal, hogy a Wilkinson kiskereskedelmi lánc a csőd szélére került.

A háztartási cikkeket és barkácsárukat forgalmazó diszkontlánc közölte, hiába kapott ajánlatokat a feltőkésítésre, mégsem sikerült elegendő likviditást biztosítani a szükséges időn belül. Emiatt az Egyesült Királyságban csaknem 400 üzlettel rendelkező Wilko beadta a kérelmet egy csődfelügyelő kijelölésére – írja a Sky News.

Folytatjuk a tárgyalásokat az érdekelt felekkel azzal a céllal, hogy olyan tranzakciót bonyolítsunk le, amely lehetővé teszi az üzlet fennmaradását

– mondta Mark Jackson vezérigazgató.

Hozzátette, továbbra is hisznek abban, hogy a költségmegtakarításokkal járó, robusztus tervük nyereséges Wilkót eredményez, és maximalizálja a lehetőségeiket.

A GMB szakszervezet országos titkára, Andy Prendergast „rendkívül aggasztónak” nevezte a Wilkó csőd szélére kerülését, de reméli, hogy sikerül a vállalatnak vevőt találni.

A kiskereskedelmi lánc a 2021 decemberében kezdődött egymást követő kamatemelések után a brit gazdaság szigorodásának egyik első nagy áldozatává vált. A megugrott kamatlábak és a magas infláció miatt a háztartások jövedelmei megszorultak, de a Wilkóval ellentétben a legtöbb nagyáruházlánc idén is fenn tudta tartani a működését.

A Sky News úgy tudja, a lánc potenciális vevője lehet a Hilco kiskereskedelmi befektető, amely beleegyezett a hitelkeret feltételeinek módosításába.

Rovatok