A kínai gazdasági növekedés nominálértéken lassabban emelkedik, mint az amerikai. Kína ugyanakkor mindeközben önellátó gazdaságot épít, egyes indikátorok pedig előre jelezhetnek egy Tajvan elleni inváziót is.
Kínában a jelentős gazdasági lassulás jelei mutatkoznak a több évtizedes felpörgetett növekedés után. Úgy tűnik, hogy a világjárvány után sokat várt fellendülés meghiúsult, és az adatok figyelmeztető jeleket villogtatnak az egész gazdaságban.
Ezúttal előfordulhat, hogy a kormány hagyományos eszközei az irányváltáshoz nem bizonyulnak járható útnak. Az országnak meg kell küzdenie azzal, hogyan kezelje a megrendült ingatlanszektort, az alacsonyabb fogyasztói kiadásokat és a halmozódó helyi adósságot.
Az azonban, hogy Pekingnek sikerül-e megfordítania a dolgokat, nem csak Kína problémája. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy az ország idén valamivel több mint 30 százalékkal járul hozzá a globális növekedéshez. Ha ez a lendület kifullad, annak hatása az egész világon érződni fog.
A kínai fogyasztói árak egyáltalán nem emelkedtek a júniust megelőző egy évben. Az ország GDP-deflátora, az áruk és szolgáltatások árának széles mérőszáma 1,4 százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legnagyobb visszaesés a kínai gazdaság ezen mutatószámában 2009 óta.
A csökkenő árak közvetlen veszélyt jelentenek az ország döntéshozóira. Csökkenthetik a profitot, lenyomhatják a bizalmat, és elriaszthatják a hitelfelvételt és a befektetéseket, ami csak növeli a deflációs nyomást. Az infláció hiányának kevésbé közvetlen következménye is van, ez pedig különösen érdekes azok számára, akik a Kína és Amerika közötti geopolitikai versenyt vizsgálják.
A defláció ugyanis késleltetheti Kína felemelkedését a világ legnagyobb gazdasági hatalmává.
Nehézségei ellenére az ország gazdasága várhatóan mintegy 5 százalékkal fog növekedni idén. Amerikáé valószínűleg legfeljebb 2 százalékkal. Ezek az előrejelzések azonban kizárják az inflációt, és figyelmen kívül hagyják az árfolyamokat. Amerika nominális növekedése az infláció korrekciója előtt meghaladhatja a 6 százalékot a Goldman Sachs szerint. Az ország 2 százalékkal több terméket gyárt majd, aminek az ára körülbelül 4 százalékkal emelkedhet. Kína nominális növekedése ezzel szemben az előrejelzések szerint csak 5,5 százalék.
Elméletileg a magas infláció Amerikában gyengítheti a dollárt. Ez más gazdaságokat, például Kínát dollárban kifejezve nagyobbra értékelhetné. A gyakorlatban azonban Amerika fizetőeszköze erős volt. Ennek eredményeként a kínai GDP dollárra átszámítva 2023-ban tovább eshet riválisához képest, már a második egymást követő évben.
A Goldman Sachs szerint az ország gazdasága 2023-ban 67 százaléka lesz az amerikainak, szemben a 2021-es 76 százalékkal – így a világ második legnagyobb gazdasága távolabb kerül a dobogó csúcsától.
Az olyan feltörekvő gazdaságoknak, mint Kína, nem csupán gyorsabban kell növekedniük, mint az érett gazdaságoknak, hanem áraiknak is utol kell érniük a gazdag országokban uralkodó magasabb árakat. A feltörekvő gazdaságok szegényen és olcsón indulnak, majd gazdagodnak és drágulnak. Vagy azért, mert gyorsan emelkednek az áraik, vagy azért, mert erősödik a fizetőeszközük árfolyama.
Az 1960-as években például egy Olaszországba vagy Japánba látogató amerikai azt tapasztalta volna, hogy a dollár ezekben az országokban tovább nyúlik, mint odahaza. A lírában és a jenben kifejezett ár piaci árfolyamon dollárra átváltva alacsonyabb volt, mint a hasonló tételek amerikai ára. Két-három évtizeddel később viszont már Olaszország és Japán is ugyanolyan drága volt, mint az Egyesült Államok.
A jelenség klasszikus magyarázatát Balassa Béla és Paul Samuelson közgazdászok adták meg 1964-ben. A felzárkózó gazdaságokban a termelékenység lendületesen növekszik az olyan iparágakban, mint a gyártás, amelyek határokon átnyúló áruforgalmat folytatnak.
Mivel az egy dolgozóra jutó kibocsátás gyorsan növekszik, a cégek megengedhetik maguknak, hogy többet fizessenek dolgozóiknak anélkül, hogy emelnék áraikat, amelyeket a globális verseny korlátoz.
Mindeközben az olyan ágazatokban, mint a szolgáltatások, amelyekkel nem nagyon kereskednek határokon átnyúlóan, a termelékenység lassabban nő. A szolgáltató cégeknek ennek ellenére versenyezniük kell a feldolgozóiparral az ország dolgozóiért. Ez arra kötelezi őket, hogy emeljék béreiket az újoncok bevonzásának érdekében.
A magasabb bérek viszont áremelésre kényszerítik ezeket a cégeket. Ezekre az áremelésekre azért van szükség, mert a termelékenység nem tartotta a lépést a bérekkel, és lehetséges, mert a szolgáltatások védve vannak a globális versenytől. Az emelések az országot is drágítják: az egyre termelékenyebb feldolgozóipari dolgozók bérének növekedésével párhuzamosan emelkedik a hajvágás ára is.
A Világbank szerint a kínai árak átlagosan csak 60 százalékát teszik ki az amerikai áraknak, ha azonos fogyasztói kosarat nézünk.
Az adatok egybecsengenek az úgynevezett Big Mac-indexszel, amely a világ hamburgereinek árát hasonlítja össze. Kínában egy Big Mac 24 jüanba kerül, ami 3,35 dollárnak felel meg. Ez csak 63 százaléka egy hasonló szendvics árának Amerikában.
A Goldman Sachs hosszú távú előrejelzői arra számítanak, hogy a kínai árszint a következő évtized közepére mérsékelten emelkedik Amerikához képest. Előrejelzésük szerint addigra Kína GDP-je a világ legnagyobbja lesz. Ha az árak a jelenlegi alacsony szinten maradnak, akkor az ország GDP-je soha nem fogja megelőzni Amerikát.
A Capital Economics kutatócég ragaszkodik ehhez a komorabb nézethez. Úgy gondolja, hogy Kínában az egy dolgozóra jutó növekedés nagyjából ugyanolyan ütemre lassul, mint Amerikában a következő évtizedben. Ha Kína gazdaságilag már nem éri utol az Egyesült Államokat, úgy érvel, nincs okunk arra számítani, hogy az árai is felzárkóznak.
Ma egy újfajta hidegháború állítja szembe Amerikát Kínával. Az elemzők ismét egy lehetséges konfliktus jeleit keresik – amit Orbán Viktor miniszterelnök is hosszasan fejtegetett idei tusványosi beszédében. A legvalószínűbb gócpont Tajvan lehet.
Ha Kína azt tervezné, hogy megtámadja Tajvant, nehéz lenne elrejteni katonai előkészületeit.
Ám mielőtt a csapatok elkezdenének gyülekezni, más, gazdasági és pénzügyi jellegű akciók jelezhetik Kína szándékát.
A Szovjetunió a hétköznapi tevékenységeket, például a véradást a háború lehetséges jeleivel tévesztette össze. Ha Kínáról van szó, még nehezebb jeleket találni. Az ország évtizedeket töltött fegyveres erőinek fejlesztésével, és rutinszerűen halmoz fel élelmiszert, emellett megkeményítette gazdaságát a lehetséges szankciókkal szemben.
Mindezek a lépések a háborútól való félelmet táplálták, de mégsem jelentik szükségszerűen azt, hogy a háború a küszöbön áll. A nyugati hírszerző ügynökségek számára tehát az a kihívás, hogy elképzeljék, Kína hogyan térhet el a hagyományosan megszokott gazdasági működésétől egy tényleges támadás előtt.
Az egyik terület, amelyre összpontosítani kell, az áruk, nevezetesen az energia, az élelmiszerek és a fémek.
Kína mindegyikük megfelelő ellátását szeretné biztosítani, mielőtt inváziót indítana. Ezen áruk nagy része külföldről érkezik, és az állam vásárolja meg őket, így a kereskedelmi adatok hasznos mérőeszközei a kormány szándékainak.
A figyelmet érdemlő minták közé tartozik a készletek nagymértékű és folyamatos növekedése, az import vagy az export hirtelen változásai, a piaccal szembemenő vásárlások és a történelmi tendenciáktól eltérő lépések. Egyetlen adatpont sem jelzi, hogy háború jön, de a megfigyelések összevonásával létrehozható egy elfogadható korai figyelmeztetőrendszer.
Az energia jó kiindulópont. Kína az általa felhasznált olaj közel háromnegyedét importálja. Az anyag az ország energiafelhasználásának mindössze 20 százalékát teszi ki, de döntő fontosságú lenne minden háborús erőfeszítésben. Katonai járműveket működtetnek vele, mint az utánpótlást szállító teherautók.
A legutóbbi trendektől eltérő növekedések észlelése bonyolult lesz. A kínai olajimport egy évtizede növekszik. Az ország bővíti tárolókapacitását, olyan föld alatti barlangokat épít, amelyek biztonságosabbak és nehezebben kémlelhetők, mint a szabadban lévő tartályok. De háború idején Kína nagyrészt a fegyveres erőkre korlátozhatja a felhasználást.
A gáz jóval kisebb hányadát teszi ki Kína energiamixének, de még mindig rejthet nyomokat egy közelgő konfliktushoz. Ha Kína attól tartana, hogy elvágják a külföldi szállításoktól, valószínűleg több szenet égetne el, amiből bőven van. Lehet, hogy vásárlási körútra is indul.
Ilyen volt a tavalyi ukrajnai orosz inváziót megelőző időszakban, amikor Oroszország fő gázvállalata, a Gazprom visszafogta az ellátást.
A támadást megelőző hat hónapban a kínai vállalatok a világszerte vásárolt cseppfolyósított földgáz több mint 91 százalékát lekötött szerződésekkel vásárolták meg.
Míg Kína hadigépezetének működtetéséhez üzemanyagra lenne szükség, a lakosság ellátásához élelmiszert kell beszerezni. Kína több mezőgazdasági terméket importál, mint bármely más ország, az élelmezésbiztonság megszállottjaként máris hatalmas készletekkel rendelkezik. 2021-ben egy tisztviselő azt mondta, hogy az ország búzatartaléka 18 hónapig képes kielégíteni a keresletet. Az elmúlt évtizedben Kína jelentősen növelte búza-, kukorica-, rizs- és szójababvásárlásait.
Az üzemanyaghoz és az élelmiszerekhez hasonlóan a szokatlan fémvásárlási szokások is jelzések lehetnek.
Láthatóbb mutató lenne a kínai export változása. Lehet, hogy vonakodóbb lesz megválni a ritkaföldfémektől, amelyek számos technológia szempontjából kulcsfontosságúak.
Ezek fölött Kína szinte monopóliummal rendelkezik. Júliusban bejelentette a gallium és a germánium, a forgácsokban használt két fém kivitelének ellenőrzését. Ez része volt az Amerikával vívott technológiai csatának, de még nem a háború fenyegető előjele.
Kína sok árucikkét olyan országokból vásárolja, amelyek nem bánják, ha megtámadja Tajvant, és nem is tartják be a Nyugat által kivetett embargót. Kína vezetője, Hszi Csin-ping azonban azt mondta biztonsági vezetőinek, hogy készüljenek fel a „legrosszabb forgatókönyvre”. Valószínűleg Kínát a lehető legönellátóbbá akarják tenni háború esetén.
Hasonló gondolkodásmód hatja át Kína pénzügyi rendszerhez való hozzáállását.
Olyan, határokon átnyúló fizetési mechanizmust vezetett be, amely szükség esetén megkerülheti a nyugati pénzintézeteket, bár jelenleg a legtöbb tranzakció még mindig külföldi platformokon keresztül történik.
Kína és állami tulajdonú cégei egyre inkább arra késztetik a kereskedelmi partnereket, hogy jüanban írják alá a szerződéseket, így pedig csökkentsék az ország dollárfüggőségét. Ha háborút tervezne, Kína a devizatartalékait is áthelyezné dollárból és euróból, és olyan eszközökbe tenné át, amelyeket nehezebb lefoglalni, például aranyba.
Ezen akciók némelyike túl későn érkezhet ahhoz, hogy a háború hasznos jele legyen. Mások illuzórikusnak bizonyulhatnak indikátorként. Kína stratégiájának ugyanakkor az is része, hogy meggyőzze a világot arról, hogy nem készül megszállni Tajvant.