Index Vakbarát Hírportál

Több százezer ember betegedhet meg egy veszélyes gomba miatt Amerikában

2023. augusztus 6., vasárnap 09:44

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) előzetes becslései szerint évente több mint ötszázezer ember betegedhet meg az Egyesült Államokban a coccidioides gomba okozta völgylázban.

A hatóságok és a tudományos társaságok által nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint a gombás megbetegedés halálos áldozatainak száma a háromszorosa lehet a korábbi becsléseknek.

Egyszerűen nincs elég ismeretünk a betegségről. Sok utazással összefüggő esetet látunk, de olyan helyeken is történtek megbetegedések, ahol nem jellemző a völgyláz

– mondta a CBS News-nak Samantha Williams, a CDC járványügyi szakértője, aki annak a csapatnak a tagja, aki a völgylázzal összefüggő előrejelzéseket pontosította. A projekt célja, hogy az ügynökség fokozza a betegségre adott válaszlépéseket az érintett területeken, elsősorban délnyugaton, Kaliforniától Texas középső részéig.

A CDC-nek csak az esetek töredékét jelentik, de ezek az adatok is folyamatosan emelkednek. 2021-ben 20 197 esetet regisztráltak, ami a 2011-es rekord óta a legtöbb egyetlen év alatt jegyzett megbetegedés. 

Ha összehasonlítjuk a mostani és a 2021-es számokat a 2014-es adatokkal, akkor drasztikus emelkedésről beszélhetünk. Arizonában gyakorlatilag megduplázódott, Kaliforniában pedig több mint megháromszorozódott a regisztrált esetek száma 

– mondta Williams.

A betegség tünetei

A völgyláz tünetmentes esetei gyakran enyhén kezdődnek, az influenzához vagy a koronavírushoz hasonló tünetekkel, például lázzal, köhögéssel és kiütéssel. Az emberek fejfájást, fáradtságot, éjszakai izzadást és izom- vagy ízületi fájdalmat is tapasztalhatnak.

A tünetek jellemzően pár héttel a gomba spóráinak belélegzése után alakulnak ki – a gomba a nyugati államok talajában fordul elő, főleg délnyugaton.

Sokan maguktól meggyógyulnak, de az esetek tíz százalékában veszélyes szövődmények alakulhatnak ki. Enyhe megbetegedés esetén is hetekig elhúzódik a rosszullét.

 Az utóbbi években egyre könnyebben diagnosztizálják a völgylázat, de van, hogy hetekbe telik az orvosoknak, mire rájönnek, mi okozza a problémát.  „A korai felismerés és a korai kezelés nagyon fontos” – tette hozzá Williams.

A betegséget nagyon nehéz elkerülni, mert a spórák a levegőben terjednek. Kaliforniában arra kérik a lakosságot, hogy mérsékeljék az ásás által felkavart port, és minimalizálják a szabadban töltött időt a szeles napokon.

A betegség kezelése még nehézkes, a protokoll más gombák ellen jóváhagyott gyógyszerekre támaszkodik. Nincs vakcina, hiányoznak a hatékony terápiák. Jelenleg tesztelik a potenciális oltásokat, és különböző támogatásokat ítéltek meg a kutatóknak, hogy ösztönözzék a völgyláz elleni terápiák kidolgozását. 

Rovatok