Az Északi-sarkvidék egykor elhagyatott és nagyrészt járhatatlan tengeri terület volt, ahol az országok együtt dolgoztak a természeti erőforrások kitermelésén, ma azonban már egyre inkább vitatott terület. Ahogy a tengeri jég olvad, és a forgalom megnövekszik a Jeges-tenger déli peremén, a kormányok olyan manővereket hajtanak végre, amelyek tükrözik az alacsonyabb szélességi körökben tapasztalható nagyhatalmi rivalizálást.
Tavaly ősszel a Bering-tengeren járőrözés közben az amerikai parti őrség (Cutter Kimball) hét kínai és orosz hajót észlelt, amint az alaszkai Aleut-szigetek közelében kettős vonalban haladtak a fagyos vizeken.
A Kimball legénysége a fő kínai hajót a Nanchang néven azonosította, amely a cirkáló-rombolók egy új osztálya, és több mint 100 irányított rakétát képes elindítani. Az amerikai katonai tisztviselők és nemzetbiztonsági szakértők szerint a közös gyakorlaton részt vevő orosz és kínai hajók északi és keleti irányban hajóztak be az Egyesült Államok vizeire,
ezzel félreérthetetlen üzenetet küldve Moszkvának és Pekingnek a térség stratégiai értékéről.
Az orosz hadihajók és a kínai kutatóhajók nem ritkák egy olyan régióban, amely magában foglalja az Aleut-szigeteket, a vulkáni szigetek stratégiai láncát, amely elválasztja a Csendes-óceánt a Bering-tengertől és a Jeges-tengertől. A második világháború alatt heves harcok helyszínei voltak. Egy kis szigetváros, Unalaska – amely több halat hoz be, mint bármely más amerikai kikötő – ad otthont a parti őrség bázisának.
A parti őrség behívott egy C–130 Hercules repülőgépet egy másik bázisáról, az alaszkai Kodiak-szigetről, és a Kimball fedélzetén tartózkodó tisztek rádión értesítették az orosz és kínai hajókat, hogy figyelmeztessék őket, az Egyesült Államok által szabályozott vizekre léptek. Az orosz és kínai hajók feltörték a formációt, délnek fordultak és elmentek.
Az elmúlt hónapokban az orosz bombázók fokozták járőrözésüket az Északi-sarkvidék felett. A norvég titkosszolgálat közölte, hogy az ukrajnai háború miatt meggyengült orosz hagyományos haderő miatt egyre nagyobb jelentőséget kapnak stratégiai fegyverei, köztük az orosz északi flotta nukleáris fegyveres tengeralattjárói.
Több orosz lobogó alatt közlekedő kereskedelmi és kormányzati hajó működik az északi-sarkvidéki vizeken.
Bár amerikai katonai tisztviselők és elemzők nem számítanak arra, hogy Peking széles katonai erőket telepít az Északi-sarkvidékre, azt mondták, hogy Kína megosztja Moszkvával a térségből származó műholdas és elektronikus hírszerzési adatokat.
Válaszul az Egyesült Államok fokozza jelenlétét az Északi-sarkvidéken azzal, hogy kiegészíti sarki jégtörőit a hajókkal, amelyek elengedhetetlenek a jeges tengereken való folyamatos jelenléthez. Az Egyesült Államoknak csak egy jégtörője van a régióban, és az is csak az évnek egy bizonyos részében, míg három tucat orosz tulajdonban van.
Elemzők és katonatisztek szerint nyomon követik Oroszország és Kína mozgását is műholdakon, drónokon és pilóta nélküli tengeri járműveken keresztül. Miután az Egyesült Államok és más indopacifikus szereplők végignézték, ahogy Peking katonai létesítményeket épít a Dél-kínai-tengeren, a Pentagon nem akar ismét váratlanul, ezúttal Amerika, Kanada és más észak-európai NATO-szövetségesek partjainál megjelenni.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a Kínával a Japán-tengeren megkezdett gyakorlatok célja a flották együttműködésének javítása, valamint a keleti tengeri útvonalak és a gazdasági tevékenység védelme volt.
Kína nem fogja és nem is áll szándékában az északi-sarkvidéki kérdéseket geopolitikai érdekeinek előmozdítására felhasználni
– mondta Liu Pengyu, a washingtoni kínai nagykövetség szóvivője.
A Biden-adminisztráció októberben új sarkvidéki stratégiát adott ki, amely a nemzetbiztonságot jelölte meg az Egyesült Államok régióbeli érdekeinek fő pilléreként, megelőzve a környezetvédelmet, a gazdasági fejlődést és a nemzetközi együttműködést. A stratégiai dokumentum szerint „Oroszországnak az Ukrajna elleni provokáció nélküli háborúja gyakorlatilag lehetetlenné tette a kormányok közötti együttműködést Oroszországgal az Északi-sarkvidéken”.
Az orosz–kínai partnerség fokozza azokat a kihívásokat, amelyekkel Amerika hadserege szembesül, amikor a nagyhatalmi verseny új korszakába lép. Az Egyesült Államok évtizedek óta a közel-keleti és afganisztáni felkelések elleni küzdelemre összpontosított, és az utóbbi időben azon dolgozik, hogy erőit átirányítsa, és szembenézzen egy más típusú lehetséges konfliktussal.
Az Egyesült Államok már Donald Trump elnöksége alatt is kacsingatott az Északi-sarkvidék felé. Ennek egyik ikonikus mozzanata volt, amikor Trump bejelentette, hogy megvenné Grönlandot a dánoktól. A dán kormányzat természetesen elutasítóan reagált, a felvetés azonban sokkal kevésbé volt őrült az amerikaiak részéről, mint azt gondolnánk.
Az amerikai történelemben van hagyománya tartományok, földterületek vásárlásának.
Az Egyesült Államok így jutott hozzá a franciáktól Louisiana államhoz 1803-ban, a leghíresebb történet azonban egyértelműen Alaszkáé, amelyet 1867-ben 7,2 millió dollárért vettek meg az oroszoktól. Mint később kiderült, hatalmas üzlet volt, hiszen elképesztő nyersanyaglelőhelyeket fedeztek föl a területen nem sokkal később.
Hasonló volt az ambíció Grönland esetében is. Grönland az Északi-sarkvidék része, és
a becslések szerint a világ feltáratlan olajkészletének 13 százaléka és gázkészletének 30 százaléka az itteni jégtakaró alatt található.
Az Egyesült Államok célpontja a Greenland Minerals, egy ausztrál cég volt, amely felkeltette a figyelmet, mióta 2007-ben megkezdte működését Grönland délnyugati félszigetén a Kvanefjeld bánya fejlesztése érdekében, amely számos ritkaföldfémnek ad otthont. A feltételezések szerint több mint 100 millió tonna érc található a felszín alatt és a projekt várhatóan az egyik legnagyobb globális kitermelővé válik Kínán kívül.
(Borítókép: Az orosz Északi Flotta bázisa 2013. január 10-én. Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images)