Index Vakbarát Hírportál

Még többen szereztek súlyos sérüléseket elektromos rollerek miatt Romániában

2023. augusztus 7., hétfő 21:46

Hétfőn a romániai biztosítótársaságok közölték, több mint duplájára emelkedett tavaly Romániában az elektromos rollerrel közlekedők súlyos baleseteinek száma az előző évi adatokhoz viszonyítva.

Rendőrségi kimutatások szerint tavaly már 155 súlyos beleset történt az elektromos rollerekkel – az előző évi 75-tel szemben –, ezekben 8 személy életét vesztette, 131 súlyos, 5 pedig könnyebb sérülést szenvedett.

Átlagosan 10-ből 9 esetben a rollerező okozta a balesetet a közlekedési szabályok megsértésével,

például azzal, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, hirtelen irányt változtatott, elmulasztotta az elsőbbségadást vagy forgalommal szemben haladt.

Hasonlóan magas (több mint 80 százalékos) arányban a rollerezőket terheli a felelősség az 1097 könnyebbnek minősített balesetnél is, amelyek 919 könnyű személyi sérüléssel végződtek.

A biztosítók közleménye felhívta a figyelmet, hogy megjelentek az elektromos rollerre vagy kerékpárra köthető felelősségbiztosítások, amelyek a rollerezők baleseténél keletkezett károk megtérítését tartalmazzák. A sérülésekkel járó balesetnél azonban az egészségügyi ellátás költségeinek fedezésére csak az ilyen esetekre is kiterjedő baleset- és életbiztosítások jelenthetnek megoldást.

Romániában 2020-ban szabályozták az elektromos rollerek használatát. A rendelet szerint elektromos rollernek minősülnek az óránként legalább 6 és legfeljebb 25 kilométeres sebesség elérésére képes, elektromos motorral meghajtott két- és háromkerekű járművek, amelyekkel csak 14. életévüket betöltött személyek közlekedhetnek, utas nélkül, a kerékpárforgalom előtt nyitott közutakon.

A kerékpárokhoz hasonlóan az e-rollereket is lámpával kell felszerelni és tilos az elektromos járművekkel a járdán közlekedni.

Ahol létezik kerékpársáv, ott a rollerezőknek is azt kell használni, egyébként pedig azokon az utakon közlekedhetnek, amelyeken a megengedett sebesség nem haladja meg az 50 kilométert óránként. A 16 év alatti rollerezők számára kötelező a védősisak viselete.

Az óránként 25 kilométernél nagyobb végsebességre képes elektromos jármű nem minősül elektromos rollernek Romániában, hanem – amint azt egy precedensértékű nagybányai bírósági döntés is igazolta – a segédmotoros kerékpárokra (moped) vonatkozó szabályok érvényesek rá,. Vezetőjének pedig megfelelő jogosítvánnyal és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (KGFB) kell rendelkeznie.

Rovatok