Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mi okozhatta a hatalmas moszkvai robbanást, és már halálos áldozata is van

2023. augusztus 9., szerda 10:27 | aznap frissítve

Hatalmas robbanás rázta meg a Moszkva melletti Szergijev Poszad városát, az incidensben legalább 60 ember megsérült. Közülük hatan intenzív osztályra kerültek, és egyikük meg is halt. Az üzemből a dolgozókat, valamint egy közeli óvodából a gyerekeket is evakuálták.

legfontosabb tudnivalók eddig:

Robbanás történt a Moszkva melletti Szergijev Poszadban lévő Zagorszki Mechanikai és Optikai Gyár területén, az üzem közelében lévő több házban is kirobbantak az épületek ablakai – számolt be az orosz katasztrófavédelem a TASZSZ-nak. A detonáció oka az előzetes vizsgálat szerint a technológiai folyamatok megsértése volt. Hírügynökségi jelentések szerint a hatóságok kizárták a dróncsapás lehetőségét – derült ki az MTI tájékoztatásából.

Kitörtek a környéken lévő épületek ablakai

A város az ukrán határtól távolabb, Moszkvától mintegy 70 kilométerre található.

„A robbanás a Zagorszki Mechanikai és Optikai Gyár területén történt a kazánház körül. A robbanáshullámtól a város különböző kerületeiben lévő több házban is kitörtek az ablakok” – mondta az ügynökség szóvivője.

A portál értesülései szerint teljes evakuációt rendeltek el az üzemben.

Bejelentették az összes épület és üzem kiürítését, beleértve a bérelt épületeket is. Andrej Vorobjov moszkvai területi kormányzó közölte, hogy a vészhelyzet helyszínére utazott.

Legalább 43 sérültje van a robbanásnak, hatan intenzív osztályra kerültek

A Mash értesülései szerint a robbanás következtében 25 ember megsérült, a romok alatt pedig további emberek lehetnek. A robbanás hatását két kilométeres körzetben is érezni lehetett. Információik szerint a robbanás egy 40×40 méteres hangárban történt, amelyet pirotechnikai eszközök tárolására használtak, a robbanás következtében azonban teljesen megsemmisült.

A robbanás következményeit is videóra vették:

A Novosztyi Moszkvi legfrissebb Telegram-bejegyzésében már 31 sérültről ír, akik közül hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, és kórházba szállították őket. Az orosz MK hírportál úgy tudja, további 12 sérültet sürgősségi osztályra vittek be. Összesen 19 ember került kórházba.

Az orosz állami tévé műsorvezetője, Vlagyimir Szolovjov szintén Telegram-oldalán osztott meg információkat a történtekről: negyvenhárom embert szállítottak kórházba, hatan az intenzív osztályra kerültek – égési és koponyasérülésekkel –, további 22 embert a traumatológiára szállítottak. A többieknek közepesen súlyos repeszsérüléseik vannak.

Öt ember lehet a romok alatt. Jelenleg 23 mentőegység és 5 katasztrófavédelmi csapat dolgozik a robbanás helyszínén

– tette hozzá Szolovjov.

Nem tisztázott, hogy volt-e robbanóanyag a gyár területén

Az MK beszámolója szerint Szergej Csankajev, a Pyro-Ross vállalat igazgatója elmondta, hogy a pusztító robbanás előtt egy rövid ideig tartó zúgás hallatszott, az azonban nem világos, hogy mi okozta ezt. Csankajev a robbanás idején a gyár területén tartózkodott, éppen megbeszélést tartott. Elmondása szerint az egyik gépészeti raktár robbant fel, ott azonban sem emberek, sem pirotechnikai eszközök nem voltak. Érdekes módon a Pyro-Ross egykori főmérnöke, Andrej Inkin másképp nyilatkozott a robbanásról. 

A kamerák alapján a robbanás a 25. épületben történt. Ez egy raktár, amelyhez egy 100 négyzetméter alapterületű, habtömbökből készült kis épület csatlakozik. Ott tároltak mindenféle tűzijátékot és lőport. Ez természetesen szabálysértés; ilyen dolgokat nem szabadna a városközpontban tárolni

– magyarázta.

Inkin felvetette, hogy a raktár alkalmazottai is a sérültek között lehetnek. Csankajev megerősítette ezt az információt: „a műhely vezetője megsebesült, őt elvitték”. Hamarosan megnézik a gyár területén lévő biztonsági kamerák felvételeit, ugyanis sok alkalmazott azt feltételezi, hogy külső behatás történt, mivel „ott nincs semmi, ami felrobbanhatna”.

Embereket húztak ki a romok alól, újabb adatok a sérültekről 

A robbanás három sérültjét sikerült kihúzniuk a katasztrófavédelmi egységeknek a romok alól – közölte az orosz egészségügyi minisztérium a RIA Novosztyi szerint.

Mindhárom sérültet kórházba szállították, válságos állapotban vannak.

A legfrissebb adatok szerint már 52 sérültje van a támadásnak.

Közülük 17-et szállítottak kórházba, és öten vannak intenzív osztályon.

Tüzérségi lövedékek robbanhattak be a helyszínen? 

A Moszkvai terület kormányzója, Andrej Vorobjov nemrég közölte, hogy egy lista alapján számba veszik azokat a személyeket, akik a gyárban dolgoztak, amikor a robbanás történt (annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak arról, hogy még hányan lehetnek a romok alatt).  

A kormányzó azt is hozzátette: úgy tudja, hogy abban a műhelyben, ahol a robbanás történt, „nagyon nagy erejű” pirotechnikai eszközöket gyártottak.

Vorobjov nem konkretizálta ugyan, hogy milyen típusú pirotechnikai eszközökről van szó, azonban nemrég megjelent egy videó, amely szerint a robbanás helyszínén az orosz hadseregnek gyártott tüzérségi lövedékeket találtak. Feltételezhető, hogy ezek lehettek az említett műhelyben is.

Orosz tisztviselő: Büntetőeljárás indult, ez okozhatta a robbanást

Az illetékesek egyelőre azt feltételezik, hogy a munkabiztonsági előírások megszegése okozta a balesetet az üzemben – közölte Olga Vradij, a Moszkvai terület vizsgálóbizottságának vezetője az Interfax szerint.  

Mint mondta, az ügyben büntetőeljárást is indítottak a feltételezett kihágás miatt, azonban még zajlik az incidens konkrét kiváltó okainak vizsgálata, valamint a tüzet is oltják. A helyszínen összesen több mint 150-en dolgoznak már, beleértve a kutatómentőket is, akik azon dolgoznak, hogy a sérülteket kihozzák a romok alól.

Az orosz katasztrófavédelmi minisztérium ezzel összefüggésben azt közölte legutóbb, hogy a tűz 400 négyzetméternyi területre terjedt ki, és az üzem gyártóépületeinek egy része megsemmisült.

„Ez nem pirotechnikai eszköz volt” – mondta egy szemtanú

Az mk.ru azt írja, hogy sikerült megkérdezniük több szemtanút is robbanásról. Arról már korábban is írtunk, hogy a létesítmény közelében lévő épületeket is megrázta a robbanás, az ablakok betörtek (sőt, néhol még az ablakkeretek is kitörtek a falból). A robbanás következményei jól láthatók egy közeli iskola termében készült videón, amit szintén az MK osztott meg.

Egy másik videón egy közeli varroda volt látható:

A szemtanúk egy része viszont azt mondta, hogy még repeszdarabok is záporoztak a robbanás után, ami szintén azt a feltételezést erősíti, hogy tüzérségi lövedékek is berobbanhattak.

Az egyik szemtanú azt mondta, hogy a robbanás előtt a pirotechnikai üzemnél valamit kipakoltak, és a robbanás után először fehér füst kezdett felszállni, amely aztán elfeketedett. Azt feltételezte, hogy a lőpor robbanhatott be, és állítása szerint a robbanás után valamilyen fehér anyag is szétszóródott a közelben.

Hozzátette azt is, hogy az üzemtől „nagyjából három méterre”, a kocsijában volt, amikor a robbanás történt. A detonáció hatalmas volt, még most is fáj a feje és a füle, valamint a háta is megsérült.

Annyit biztosra veszek, hogy ez nem pirotechnikai eszköz volt

– tette hozzá, utalva arra, hogy korábban ő maga is dolgozott ilyen eszközökkel, ezért ismeri őket. 

Végül egy újabb érintett – aki 12 kilométerrel arrébb lakik a robbanás helyszínétől, és villanyszerelőként dolgozik – azt mondta, hogy még az ő házának az ablakai is kinyíltak a robbanás ereje miatt, ami szerinte beszédes. Állítása szerint a közelben lévő épületeknél több helyen is leszakadtak a csillárok, kiszakadtak a vezetékek a falból, és már most sok megrendelést kaptak a helyi lakosoktól, akiknek valamilyen javításra van szükségük. 

A tüzet már eloltották

Magyar idő szerint délután 4.16-kor írt arról a RIA Novosztyi az orosz katasztrófavédelem közleménye alapján, hogy a tüzet sikeresen eloltották.

A közlemény szerint mintegy 350 tűzoltó, valamint 12 kutatómentő egység dolgozott, illetve dolgozik a helyszínen.

A dróncsapás kizárt, több sérült teste teljesen szétégett 

Az MTI a robbanás okával kapcsolatban arról számolt be nemrég, hogy az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) kizárta, hogy dróncsapás okozta volna a robbanást (az utóbbi időben Oroszországban megszaporodtak az ilyen támadások); vagyis a hatóságiak továbbra is úgy vélik, hogy a munkabiztonsági előírások megsértése okozta a robbanást.

Kitértek arra is, hogy a TASZSZ hírügynökség szerint a 6 súlyos sérült közül

Öt embernek a teste 100 százalékban megégett. 

A robbanás miatt már összesen 30 embert szállítottak kórházba (előzőleg 17-ről lehetett tudni). A mentőalakulatok szerint nem zárható ki, hogy lehetnek még áldozatok a romok alatt.

A robbanás kárt okozott egy kazánházban, és emiatt a környék melegvíz-ellátása megszűnt. Szergijev Poszadban 30 buszjárat útvonalát változtatták meg a baleset miatt. Az MTI azt is megjegyezte: a Pyro-Rossz cég, az üzem tulajdonosa idén áprilisban csődöt jelentett.

Már halálos áldozata is van a robbanásnak

Az mk.ru a Mash nevű Telegram-oldal alapján azt írja: egy nő meghalt a robbanásban. Ő is egyike volt azoknak, akiknek a teste 100 százalékban megégett.

Úgy tudni, hogy a nő mindössze két napja állt az üzem alkalmazásában, korábban pékként dolgozott. A másik négy, 100 százalékos sérülést szenvedő ember életéért még küzdenek az orvosok.

A halálhírt a helyi önkormányzat Telegram-oldalán is megerősítették.

Ők azt közölték, hogy a nő 1978-ban született, Belaruszból érkezett Oroszországba, és az üzem 54-es számú műhelyében dolgozott. 

Legalább nyolc ember még a romok alatt lehet

A Sky News legutóbb azt írta a RIA Novosztyi alapján, hogy nyolc ember továbbra is a romok alatt van. A sérülteket tekintve jelenleg 60 főröl tudnak, az egyetlen halálos áldozata továbbra is a korábban említett nő volt.

Összesen 38 lakóházban keletkeztek kisebb-nagyobb károk, valamint két iskola, egy sportkomplexum és egy üzlet is megrongálódott. 

A sötétben is zajlanak a munkálatok

A helyi önkormányzat késő este osztott meg egy helyszíni fotót, amelynek tanúsága szerint a helyszínen még mindig dolgoznak a mentőalakulatok. 

Rovatok