Index Vakbarát Hírportál

Hol nyaralnak háború idején a gazdag oroszok?

2023. augusztus 9., szerda 20:28 | aznap frissítve

Míg a gyenge rubel és a sokasodó gazdasági nehézségek a vékonyabb pénztárcájú oroszokat arra sarkallják, hogy hétvégi nyaralójukban vagy belföldön töltsék a nyár hátralévő részét, addig a gazdagok – a szankciók ellenére is – vígan repülnek meleg ázsiai és európai célpontok felé. Ezeket szedtük össze alábbi írásunkban.

A gazdag oroszok megjelenése néhány helyen nagy bevételt generált a fogadó államnak, ugyanakkor komoly politikai vitákat is gerjesztett, például az Európai Unión belül. Nézzük akkor a gazdag oroszok néhány közkedvelt célpontját.

Ciprus

A szigetországot már egy ideje a mediterrán Moszkvának is nevezik, köszönhetően a rettentően sok orosznak, illetve ingatlanbefektetéseiknek. Néhány éve, amikor az al-Jazeera tényfeltáró riportot közölt az ún. Ciprusi dokumentumokról, kiderült, hogy oroszok ezrei vásároltak arany útleveleket, vagyis fizettek több mint kétmillió dollárt, hogy megszerezzék a ciprusi állampolgárságot, útlevelet és ezzel együtt a vízummentes bejutást az Európai Unió területére. 

Kiderült, hogy az orosz állami hátterű bank, a VTB legfelső vezetői közül hárman is megkapták az állampolgárságot – véletlenül ugyanazon a napon – 2018-ban. A bökkenő csak annyi, hogy a Krím félsziget 2014-es elcsatolása utáni amerikai és uniós szankciók keményen érintették a bankot és annak felső vezetését is, ám közülük hárman biztosan kijátszották ezeket a tiltásokat, méghozzá a megengedő ciprusi szabályok segítségével.

Az oknyomozó anyagok után vizsgálat indult Brüsszelben, amelynek eredményeként az akkori igazságügyi biztos felszólította a ciprusi vezetést, hagyjon fel ezzel az álságos tevékenységgel, és azonnal fejezze be az uniós állampolgárság értékesítését. Addigra azonban annyi orosz érkezett Ciprusra, és vásárolt fel töméntelen mennyiségű ingatlant, hogy például a szigetország második legnagyobb városát – Limasszolt – simán átkeresztelték Limassolgradra. 

Ma már a kellemes ciprusi strandok sem olyan könnyen elérhetők a pénzes oroszok számára, mert hasonlóan a többi EU-tagállamhoz, Ciprus sem fogadja az Oroszországból érkező kereskedelmi járatokat, sőt felemelte a vízum árát 80 euróra. Ebből egyébként az elmúlt másfél évben állítólag 600 millió eurós bevételre tettek szert. Viszont a rafinált orosz turisták egy rövid jereváni vagy éppen isztambuli megállóval és átszállással máris Afrodité szigetén találhatják magukat.

Törökország

A törökök a háború kezdete óta kettős politikát folytatnak. Mint NATO-tagállam egyfelől támogatják Kijevet, azonban nem lévén EU-tagok az Oroszország elleni szankciókat nem vezették be. Egyre inkább nyernek azzal is, hogy egyre több orosz szeretné biztonságban tudni megtakarításait, ezért jellemzően folyik külföldi deviza a török bankokba. A turizmus pedig virágzik, hiszen Törökországra nem vonatkoznak az uniós tiltások, így nyakra-főre kínálják a török tengerparti utakat az oroszoknak, 130 euróért akár Bodrumba vagy Antalyába is el lehet repülni Oroszországból.

2023 első félévében a török turizmus bevételei negyedével nőttek az előző év azonos időszakához képest, és elérték a 21,7 milliárd dollárt. Ankarai statisztikai becslések szerint az országba látogató orosz turisták száma idén elérheti a hétmilliót. Közülük már mintegy 145 ezren úgy döntöttek, hogy tartózkodási engedélyért folyamodnak és maradnak, elkerülve az orosz belpolitikai bizonytalanságot vagy éppen a kötelező sorozást. Ez egyébként nemcsak az oroszokra igaz, hanem az ukránokra is. A számuk elsősorban olyan kedvelt üdülőhelyeken magas, mint Antalya, ahol bizony gyakoriak az utcai szóváltások is a népcsoport tagjai között.

Georgia (az egykori Grúzia)

A volt Grúzia már a szovjet időkben is egy kicsit mitikus helyként élt az emberek fejében, a maga csodálatos természeti helyeivel, ételeivel és a helyiek vendégszeretetével. Mindenképpen el kellett oda utazni, ha másért nem, hát a fekete-tengeri strandokért vagy éppen a hófödte Kaukázusok sípályáiért, nem beszélve a tbiliszi bulikról.

Csak 2022-ben 1,1 millió orosz kereste fel Georgiát. Ez a szám egy évvel korábban még csak 200 ezer volt. Számuk pedig egyértelműen nő, köszönhetően a májusi döntésnek, amely nem engedélyezte korábban a közvetlen járatokat a georgiai fővárossal. A kormányzó Grúz Álom párt egyébként baráti kapcsolatokat ápol a Kremllel, azonban a hétköznapi emberek nem lelkesednek az egyre több orosz látogatóért.

Thaiföld

Nemcsak a fantasztikus nyaralóhelyek miatt vonzó az oroszoknak az ázsiai királyság, hanem az egy hónapos, vízummentes tartózkodás lehetősége is csábító. A Bloomberg összeállítása szerint az elmúlt évben 1000 százalékkal nőtt a Thaiföldre látogató oroszok száma. Csak az idei első félévben 791 ezer turistát regisztráltak Oroszországból, a célterület pedig Phuket. 

Moszkva számára is kiemelkedő az ázsiai országgal egyre dinamikusabb kétoldalú kapcsolatrendszer, amit a legjobban az bizonyít, hogy júliusban maga Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Bangkokban fejtette ki, mennyire fontos a befektetési és kereskedelmi kapcsolatok terén az együttműködés.

Egyesült Arab Emirátusok

Dubaj például a maga fogyasztásra ösztönző világával tökéletes hely a gazdag oroszoknak a plázákban shoppingoláshoz. 2022-ben 63 százalékkal ugrott meg az öböl menti arab államba látogató oroszok száma. De a többi miniállamban is megnőtt az érkező oroszok száma, akik – saját bevallásuk szerint – jobban érzik itt magukat, mint a nyugati nagyvárosokban, ahol lépten-nyomon Ukrajnát támogató plakátokba botlanak.

Az orosz invázió az Emirátusokba egybeesik a kis arab államok és Moszkva kapcsolatainak ugrásszerű javulásával. Nem véletlen, hogy az elmúlt évben megnőtt az öböl menti államokban letelepedett orosz vállalatok száma, amelyek segítségével Oroszország jelentős mennyiségű diszkontárú kőolajat tud értékesíteni.

Ugyanakkor szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az Emirátusokon egyre nagyobb a az amerikai, brit és az uniós nyomás, így egyre nehezebbnek tűnik, hogy hasznot húzzanak a szankciók kijátszásával, ami pedig hosszabb távon a zavartalan orosz jelenlétet is befolyásolhatja – zárja elemzését a Politico.

Ukrajna

Meglepő, de a háború és a Krím félsziget 2014-es annektálása ellenére is utaznak nyaralni kispénzű oroszok Ukrajnába, elsősorban a Krímbe. Ugyan a háború kezdete óta repülővel nem lehet megközelíteni a már a szovjet időkben is népszerű tengerparti gyógyszanatóriumokat és nyaralókat, mivel elkészült a félszigetet a szárazföldi Oroszországgal összekötő kercsi híd, így vonattal vagy autóval beutazhatnak, bár a kereslet gyengülő tendenciát mutat.

Éppen a hónap elején írtuk az Indexen, hogy megindult az idei turistainvázió a Krím irányába. Hatalmas, 13 kilométer hosszú torlódás alakult ki a megszállt Krím félszigetet Oroszországgal összekötő Krími híd oroszországi oldalán, miután a félsziget a háború és a feszült biztonsági helyzet ellenére továbbra is kedvelt úti cél az orosz turisták körében.

Az átkelésre várakozó autósoknak a hatóságok, mentőszolgálatok és önkéntesek palackozott vizet osztottak. A megugrott orosz turisztikai kereslet mögött a nyugati szankciók állnak, egyes országok ugyanis megtiltották orosz turisták nyaralási célú beutazását is, ezért egyre több orosz választja a fekete-tengeri Krímet a nyári időszakban. Mindemellett a félszigeten a nyaralás most nem éppen veszélytelen dolog, ahogy azt tavaly is lehetett látni.

(Borítókép: Limassol 2012. április 25-én. Fotó: Chris Ratcliffe / Bloomberg / Getty Images) 

Rovatok