Index Vakbarát Hírportál

Lövések találták el a libanoni védelmi miniszter gépkocsiját

2023. augusztus 10., csütörtök 21:43

Basszám al-Malávi libanoni belügyminiszter közölte, lövések találták el csütörtökön Maurice Szlim libanoni védelmi miniszter gépkocsiját Bejrútban.

Biztonsági és politikai források szerint Maurice Szlim járműve a libanoni főváros Dzsiszr el-Basra nevű délkeleti peremkerületén haladt át a délutáni órákban, amikor lövedékek találták el a kocsi ablakát.

A libanoni belügyminiszter nyilatkozatában elmondta:

A biztonsági szolgálatok vizsgálódnak az incidens ügyében, először is megpróbálják kideríteni, hogy merényletkísérletről, vagyis célzott lövésekről van-e szó, vagy eltévedt lövedékekről.

„Mindenesetre adjunk hálát Istennek, hogy a védelmi miniszter épségben maradt” – tette hozzá.

Egy másik biztonsági forrás már bizonyosan tudni vélte, hogy eltévedt lövedékekről van szó, és tagadta, hogy Szlim életére törtek volna.

Éppen előző nap volt halálos áldozatokat követelő összecsapás a Hezbollah síita fegyveres milícia és egy környékbeli, keresztény többségű település lakosai között, miután a Hezbollah egyik – a hadsereg szerint lőfegyverrel megrakott – teherautója balesetet szenvedett a településnél.

Rovatok