Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyar segítséggel épül újjá egy iskola Horvátországban

2023. augusztus 10., csütörtök 15:25

Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Ma telefonon egyeztettem Branko Baciccsal, Horvátország építésügyi miniszterével, akinek személyes szerepvállalása   Jankovics Róbert magyar nemzetiségi képviselőéhez hasonlóan   nélkülözhetetlen volt az ügy rendezése során. Megállapodásunk alapján tehát nincs akadálya az építkezés folytatásának, így a húsz tantermes iskola, valamint a hozzá tartozó tornacsarnok még az idén el is tud készülni” – olvasható  külügyminiszter bejegyzésében.

Emlékeztetett arra: a 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként Magyarország az elsők között ajánlotta fel a segítségét a minél gyorsabb helyreállítás érdekében. A magyar kormány mellett a Mol és más, Horvátországban befektető magyar vállalatok, valamint egyházi és civil szervezetek is rögtön szomszédunk segítségére siettek.

A segítségnyújtás keretében a magyar kormány vállalta, hogy a megsemmisült Petrinjai Általános Iskola helyett új iskolát épít, melyre több mint 8 milliárd forintos felajánlást tettek.

Ugyanakkor komoly problémaként merült fel, hogy az újjáépítésnél még az áfát is ki kellett volna fizeti. A kérdést hosszú ideig nem sikerült rendezni, azonban a kitartó tárgyalások eredményre vezettek – közölte Szijjártó Péter.

Rovatok