Index Vakbarát Hírportál

Vészhelyzettel fenyeget a rengeteg bomló holttest Észak-Afrikában

2023. augusztus 10., csütörtök 10:24

Négy hónapja zajlik a polgárháború az Észak-afrikai Szudánban. A fővárosban, Kartúmban megteltek a halottasházak a Save the Children nemzetközi segélyszervezet szerint.

A szervezet munkatársai arról számoltak be, hogy több ezer holttest hever a város utcáin. Az áramkimaradások miatt nem tudják megfelelő hőmérsékleten tartani a hullákat, így azok bomlásnak indulnak. Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy kitör egy kolerajárvány. Az egészségügyi dolgozók többsége már elmenekült a helyszínről – írja az Euronews.

A szemünk előtt alakul ki egy egészségügyi vészhelyzet, a fájdalom, a szomorúság és a félelem válsága közepette

– mondta Abdalla Attija, a szudáni orvosok szakszervezetének egyik tagja az al Arabija televíziócsatornának.

Az ENSZ szerint a szudáni hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők nevű félkatonai szervezet közötti harcokban április óta legalább 1100 ember halt meg.

Rovatok