Index Vakbarát Hírportál

Kormánykatonákat szállító buszra támadt az Iszlám Állam

2023. augusztus 11., péntek 21:23

Kormánykatonákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a délkelet-szíriai Deir-ez-Zórnál. Legalább 23 katona meghalt, tízen megsebesültek – jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.

Az Iszlám Állam, amely alvó sejtekben működik a valaha az uralma alatt álló területeken, a Telegram üzenetküldő alkalmazásban vállalta magára a támadás elkövetését.

A nagy-britanniai székhelyű szervezet értesülése szerint a rajtaütés csütörtök este, a Bádia el-Majádín melletti autópályán történt, több tucat utast még keresnek. Az OSDH emellett úgy értesült, hogy péntek reggel a szíriai hadsereg, valamint a Damaszkusszal szövetséges Irán-barát milíciák mozgósítást rendeltek el a térségben.

A SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva megerősítette, hogy terrortámadást követtek el Deir-ez-Zórban egy katonákat szállító busz ellen, azonban az áldozatok számát nem közölte.

A héten nem ez az Iszlám Állam első rajtaütése, alig három napja az észak-szíriai Rakka tartományban támadtak kormánykatonákra, az összecsapásokban több katona meghalt – írja az MTI.

Rovatok