Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun felszólította hadseregét, készüljön fel a háborúra

2023. augusztus 11., péntek 10:39

Kim Dzsongun észak-koreai vezető átalakította az ország katonai vezetését, és kirúgta a hadsereg vezérkari főnökét. Ezen túl felszólította a hadsereget, hogy készüljön fel a háborúra – jelentette csütörtökön az állami média.

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun elbocsátotta Pak Szuil tábornokot, helyére pedig Ri Jonggil marsallhelyettest nevezte ki. Az állami Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) szerint nemcsak a vezérkari főnököt, de több vezető parancsnokot is leváltottak posztjáról.

A CNN hangsúlyozza, Észak-Korea rendszeresen megújítja katonai vezetését, egyes vezetőket lefokoznak, míg mások teljesen eltűnnek a nyilvánosság elől. Ennek oka az lehet, hogy az észak-koreai vezető kínosan ügyel arra, hogy vezetői ne kapjanak túl nagy hatalmat.

Teljes körű előkészületek a háborúra

A KCNA jelentése szerint a Központi Katonai Bizottság ülésének legfőbb napirendi pontja „a háborús előkészületek” volt, tekintettel a Koreai-félszigeten uralkodó „súlyos politikai és katonai helyzetre”. Habár az ellenséget nem nevezte meg a jelentés, azonban burkoltan az Egyesült Államokra utalhatott.

Mint arról az Index is írt, Észak-Korea idén nyáron nem először fenyegetőzik háborúval.

Észak-Korea most a legerősebb abszolút fegyverrel rendelkezik az amerikai imperialisták megbüntetésére. A bosszúállók ezen a földön égnek a fékezhetetlen akarattól, hogy bosszút álljanak az ellenségen

– tolmácsolta Kim Dzsongun észak-koreai vezető szavait a KCNA.

Az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Korea sűrű időközönként különböző fegyvereket tesztel, köztük a legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétáját, fokozva a diplomáciai feszültséget az Egyesült Államokkal.

Egy külügyminisztériumi jelentésben Észak-Korea azt mondta, hogy az Egyesült Államok „kétségbeesett erőfeszítéseket tesz egy nukleáris háború kirobbantására”, és azzal vádolta Washingtont, hogy stratégiai eszközöket telepített a térségbe.

Észak- és Dél-Korea technikailag továbbra is háborúban áll, mivel az 1950-es években kirobbant fegyveres konfliktus fegyverszünettel, nem pedig békeszerződéssel ért véget.

Rovatok