Index Vakbarát Hírportál

Imádkozás közben szexuálisan zaklatták a McDonald’s egyik gyakornokát Angliában

2023. augusztus 11., péntek 07:39

A McDonald’s egyik vezetője szexuálisan bántalmazott egy tizenéves gyakornokot a gyorsétterem fagyasztójában. Az eset Nagy-Britanniában, Swindonban történt. A harmincnégy éves vezető az új alkalmazottak betanításáért felelt.

Tina Willison helyi bűnügyi nyomozó azt mondta, hogy a férfi megvárta, amíg egyedül maradnak a fagyasztóban, és szexuálisan bántalmazta a nőt, majd azzal védekezett, hogy az érintése nem volt szándékos. 

Egyértelműen kihasználta magasabb pozícióját, visszaélt a bizalmi helyzetével és azzal, hogy egy új munkatárs éppen imádkozott

– mondta a nyomozó. A férfit bűnösnek találta a bíróság – írja a The Sun.

A bíró dicsérte az áldozatot, amiért a nyilvánosság előtt és a bíróságon is beszélt a történtekről. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok