Index Vakbarát Hírportál

Majdnem embert öltek a tizenéves lányok, csak hogy ingyen szusizzanak

2023. augusztus 12., szombat 18:32

Őrizetbe vették szombaton azt a két, napok óta szökésben lévő osztrák tinédzsert, aki elgázolt egy embert Linz városában.

A fiatalok fizetés nélkül akartak távozni egy étteremből szerdán. A szusit árusító vendéglő tulajdonosa a terepjárójuk elé állt, a járművet vezető 16 éves lány pedig áthajtott a 41 éves nőn, aki súlyosan megsérült. Az esetet térfigyelő kamerák rögzítették.

A két tinédzsert – a gázolót és 17 éves társát – Európa-szerte körözési listára tették – számolt be pénteken a grazi ügyészség.

Szombaton sikerült őket elfogni egy horvátországi benzinkúton, miután a nyomozók az autó rendszáma alapján megállapították, hogy a jármű tulajdonosa a sofőr Grazban élő anyja.

Az elgázolt áldozatot kórházba szállították. Szombat reggelre állapota annyira stabilizálódott, hogy az intenzív osztályról már átvihették egy általános kórterembe – írta meg a Kronen Zeitung.

Ausztriában a fiatalok legkorábban 17 éves korukban szerezhetnek jogosítványt.

Rovatok