Index Vakbarát Hírportál

Elrettentő figyelmeztetést kapott Moszkva Kijevtől, bizonyították, nem a levegőbe beszélnek

2023. augusztus 12., szombat 06:11

Az ukrán katonai hírszerzés szóvivője arra hívta fel az orosz fővárosban élők figyelmét, hogy további támadásokra kell számítaniuk, mert Moszkva légvédelme képtelen arra, hogy megvédje polgárait.

Miután az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az ukrán támadások száma, Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője a Kyiv Postnak elmondta, hogy a moszkvai lakosok egyre távolabb vannak a biztonságtól.

Az egész világ látja, hogy az orosz védelmi rendszer elavult, és az ország, amely azt állítja magáról, hogy vezető szerepe van a fegyverpiacon, nem képes megfelelően reagálni a modern kihívásokra 

– fogalmazott a szóvivő.

Szerinte ez Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmának a tünete, amely „továbbra is az állami irányítási rendszer leépüléséhez vezet”. Hozzátette, hogy „talán ez a tendencia ráébreszti Moszkva lakosait arra, hogy ne higgyenek el mindent az orosz televíziónak és a propagandának, és talán arról is megfelelő döntést tudnak hozni, hogy továbbra is támogassák-e a bűnöző rezsimet vagy sem”.

Robbanás Moszkva mellett

Az ukrán hírszerzés szóvivője nem sokkal azután nyilatkozott, hogy péntek reggel robbanást jelentettek a Moszkva melletti Karamsevszkaja rakpart közelében. A robbanást egy lezuhanó drón okozta, amelyet az orosz légvédelem elektronikus elhárító eszközökkel semlegesített.

Azonban míg Moszkva október óta indít drónokat – egyre csökkenő hatékonysággal Ukrajna egyre javuló légvédelme miatt –, addig Kijev csak nemrég kezdte el támadni Moszkvát, amely nagyrészt felkészületlennek tűnt a védekezésre. Az ukrán drónok ugyanis rendszeresen elérték a fővárost, és kárt okoztak, bár viszonylag kis számban a tömeges orosz támadásokhoz képest.

Juszov azonban azt sugallta, hogy ez megváltozhat, mondván: „Az elmúlt hónapok dinamikáját, a számokat, a földrajzi elhelyezkedést és az intenzitást figyelembe véve logikus lenne feltételezni a napi támadások számának emelkedését”.

Hozzátette, hogy Ukrajna megtorló csapásaiban „bizonyos fokú igazságosság” is van, hiszen „Putyin Ukrajna elleni bűnös és népirtó háborújának eredményeként az ukránok megfosztottak a légi közlekedés lehetőségétől, a repülőgépek és a repülőtereink nem működnek vagy megsemmisültek”.

Ma már a moszkvaiak is valami hasonlót érezhetnek

– tette hozzá a szóvivő.

Nem a levegőbe beszélnek

„Az orosz hadsereg éjjel visszavert egy Ukrajnából kiinduló terrortámadási kísérletet a Krím félsziget területén lévő létesítmények ellen, áldozatok és károk nélkül” – közölte az orosz védelmi minisztérium szombat reggel.

A kijevi rezsim által a Krím félsziget területén lévő létesítmények ellen 20 pilóta nélküli légi járművel végrehajtott terrortámadásra tett kísérletet ma este meghiúsították. A meghiúsított terrortámadás következtében nem voltak áldozatok, és nem keletkezett pusztítás

– áll a minisztérium közleményében.

A minisztérium később pontosította, hogy 14 ukrán drónt légvédelmi eszközökkel semmisítettek meg, további hat drónt pedig elektronikus hadviselési eszközökkel hatástalanítottak.

Korábban július 30-án indítottak hasonló támadást a félsziget ellen. Akkor az orosz hadsereg 25 drón támadását verte vissza.

Rovatok