Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is tragikus a helyzet a porig égett Hawaiin

2023. augusztus 14., hétfő 12:35

Már legalább 93 ember meghalt a Hawaii-szigeteken a kedd óta pusztító erdő- és bozóttüzek miatt. A Hawaiihoz tartozó Maui szigetén kutyákkal vizsgálják át a porrá égett település maradványait az áldozatok után kutatva. Ez minden idők legnagyobb természeti katasztrófája, amely a szigetet érintette.

A leégett Lahaina városban az egykori épületek kevesebb mint 10 százalékát nézték át. A megtalált 93 halott közül még csak néhányat tudtak azonosítani – közölte a sziget rendőrfőnöke. 

John Pelletier elmondta, hogy az áldozatok száma várhatóan tovább növekszik, megfogalmazása szerint „senki nem tudja még igazán a nagyságrendet”.  

A helyi hatóságok arra kérték azokat, akiknek eltűnt hozzátartozójuk a tűzvész után, hogy DNS-minta eljuttatásával segítsék a halottak azonosítását. A rendőrfőnök szerint pontos szám nincsen az eltűntekről, de a különböző jelentések szerint még mindig százakról van szó, pénteken ezer emberről beszéltek – adta hírül az MTI.

Hawaii történetének legnagyobb természeti katasztrófája

Mint írtuk, a Hawaii-szigetekhez tartozó Maui szigetén kedden csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozótban és erős szélben rendkívül gyorsan elérték a lakott területet. A hatalmas tűz a Dora hurrikán széllökései és a száraz időjárási körülmények miatt alakulhatott ki. A történelmi Lahaina város, az egykori Hawaii Királyság fővárosa szinte teljesen elpusztult. 

A természeti katasztrófa a vasárnap megerősített 93 halálos áldozattal az elmúlt évszázad legsúlyosabb erdőtüze az Egyesült Államokban. 

Josh Green hawaii kormányzó elmondta, hogy a tűzvész miatt már több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. Az erdőtüzeket „Hawaii állam történetének legnagyobb természeti katasztrófájának” nevezte.

Hozzátette, hogy évekig tarthat Lahaina újjáépítése. A helyszínen tett látogatásán elmondta, hogy 2200 épület pusztult el vagy sérült meg, csaknem 90 százaléka lakóépület. Arról is beszámolt, hogy a tűzvész mintegy 6 milliárd dollár, mintegy 21 ezer milliárd forint kárt okozott.

Nem működtek megfelelően a katasztrófákat jelző szirénák

Hawaii szövetségi állam főügyésze vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért nem működtek a szigeten a természeti katasztrófákat jelző szirénák. A hatóságok ezt elismerve azt közölték, hogy mobiltelefonokra küldtek figyelmeztető üzeneteket, valamint televízió- és rádióközleményeket adtak ki, ugyanakkor korábban már kiderült, hogy a lángok miatt az adótornyok nagy része akkor már nem működött.

Maui sziget tűzoltófőnöke, Brad Ventura úgy nyilatkozott, hogy a lángok olyan sebességgel terjedtek át a bozótról a lakóépületekre, hogy gyakorlatilag nem volt ideje a vészhelyzetkezelő ügynökségnek. Többen az óceánba ugrottak, hogy menedéket keressenek a gyorsan terjedő lángok elől.

A Hawaiin bekövetkezett természeti katasztrófáról Ferenc pápa is megemlékezett vasárnapi imájában a római Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt.

Maui katolikus közössége egyfajta csodaként emlegeti, hogy miközben Lahaina városa szinte teljesen elpusztult a tűzben, történelmi templomuk, a Maria Lanakila templom – a tetőben esett kisebb károkat leszámítva – szinte érintetlenül vészelte át a katasztrófát.

Rovatok