Index Vakbarát Hírportál

Nagyon komolyan veszik az al-Kaida fenyegetését Dániában

2023. augusztus 15., kedd 21:28

Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter kedden kijelentette, a dán hatóságok nagyon komolyan veszik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fenyegetését.

Nem sokkal korábban a dán belbiztonsági hivatal (PET) megerősítette, hogy újabb terrorfenyegetés volt Svédországgal és Dániával szemben a Korán-égetések miatt.

Peter Hummelgaard ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a dánokat.

Mint mondta, a rendőrség és a hírszerzési szolgálatok szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet. A szociáldemokrata politikus egyben megerősítette a koppenhágai vezetés azon szándékát, hogy megálljt parancsoljanak a provokációnak tekintett Korán-égetéseknek, részleteket azonban nem említett.

Mindazonáltal

a terrorfenyegetés szintjét nem emelték a skandináv országban, az továbbra is a negyedik szinten áll az ötfokozatú skálán.

Svédországban és Dániában is az utóbbi hetekben több alkalommal elégették vagy más módon gyalázták meg a muszlimok szent könyvének példányait. A történtek felháborodást és erőszakba hajló tüntetéseket váltottak ki muszlim országokban.

Hétfőre virradóra az al-Kaidához köthető egyik honlapon felhívást tettek közzé, amely szerint

a Korán-gyalázások elkövetőit a legsúlyosabb büntetésekkel kell sújtani.

 Az iszlamisták a két ország nagykövetségeinek felrobbantására szólítottak fel.

Rovatok