Index Vakbarát Hírportál

Újabb súlyos vád Donald Trump ellen

2023. augusztus 15., kedd 06:39 | aznap frissítve

Újabb vádat emeltek Donald Trump ellen. A georgiai bíróság most azzal vádolja az egykori amerikai elnököt, hogy megpróbálta elcsalni a 2020-as választásokat.

Egy georgiai bíróság vádat emelt Donald Trump és társai ellen, amiért megpróbálták elcsalni a 2020-as választásokat. A vádak között szerepel a „közhivatalnok által elkövetett esküszegésre való felbujtás” is. Ez már a negyedik vádemelés a volt amerikai elnök ellen – írja a Sky News.

Fulton megye ügyésze, Fani Willis összesen 13 vádpontot hozott fel az egykori elnök és társai ellen, többek között hamisítás és zsarolás miatt. Egy sajtótájékoztatón Willis ügyész augusztus 25-én délig adott határidőt Trumpnak és valamennyi vádlott-társának, hogy feladják magukat a rendőrségen.

Hozzátette, reméli, hogy a következő hat hónapon belül kitűzik a tárgyalás időpontját, és azt tervezi, hogy mind a 19 vádlottat együttesen állítják bíróság elé.

Börtönbe kerülhet a volt elnök

Donald Trump mellett Mark Meadows volt fehér házi kabinetfőnök, Trump volt ügyvédje, Rudy Giuliani volt New York-i polgármester és John Eastman, Trump egy másik volt ügyvédje ellen is vádat emeltek. A 98 oldalas vádirat 19 vádlottat és összesen 41 bűncselekményt sorolt fel.

A vádirat szerint Trump egy telefonbeszélgetés alapján nyomást gyakorolhatott a déli állam választásokat felügyelő – egyébként republikánus – tisztviselőjére, amikor telefonon arra kérte, találjon neki 11 780 szavazatot, amivel meggátolhatta volna Biden győzelmét az államban. Ha bűnösnek találják, akkor húsz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Mint megírtuk, az Egyesült Államok 45. elnöke ellen már két szövetségi és egy New York állambeli eljárás is indult. Donald Trump a vád szerint közvetlenül hozzájárulhatott ahhoz, hogy hívei megostromolták az amerikai törvényhozás, a Capitolium épületét, hogy így akadályozzák meg a 2020-as elnökválasztást megnyerő Joe Biden elnöki beiktatását.

A manhattani főügyészség összesen 34 vádpontban emelt vádat Trump ellen, amiért a 2016-os elnökkampány alatt lefizette Stormy Danielst. Szintén vádat emeltek ellene amiatt, mert a hivatalból való távozása után floridai birtokán többdoboznyi titkosított iratot tárolt, és azt nem volt hajlandó átadni.

Rovatok