Index Vakbarát Hírportál

Terrortámadásokra figyelmeztetik a Svédországba utazó briteket

2023. augusztus 15., kedd 16:53

Nagy-Britannia figyelmeztette a Svédországba utazó állampolgárait egy újabb lehetséges terrortámadásra. London azért intette óvatosságra a skandináv országba látogató polgárait, mert tartanak egy lehetséges terrortámadástól a közelmúltban Svédországban történt Korán-égetések miatt.

A brit külügyminisztérium szerint a svéd hatóságok eddig több tervezett támadást is sikeresen megakadályoztak, és őrizetbe vették az elkövetőket.

Manapság kifejezetten ébernek kell lenni

– közölte a brit külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel a közeljövőben is számíthat a svéd állam további támadásokra olyan helyeken, melyek a turisták számára ideális célpontok.

Egy svéd biztonsági tanácsadó pedig arról beszélt, hogy a Korán-égetések óta megnőtt a terrorcselekményekkel kapcsolatos, Svédországra leselkedő veszély. A tanácsadó szerint Svédország iraki nagykövetségének júliusi megrohanása, később a libanoni nagykövetség elleni támadási kísérlet, valamint a törökországi svéd konzulátus egyik alkalmazottja ellen elkövetett gyilkosság mind hozzájárultak ahhoz, hogy az észak-európai ország kiemelt kockázatú legyen a turisták számára.

Az utóbbi hetekben Svédországban és Dániában is több alkalommal égették el vagy gyalázták meg nyilvánosan a muszlimok szent könyvének példányait. A történtek nagy felháborodást keltettek és erőszakba torkolló tüntetésekhez vezettek a muszlim országokban

Rovatok