Index Vakbarát Hírportál

Szalmonellajárvány terjed Európában a fertőzött csirkehús miatt

2023. augusztus 16., szerda 15:38

Több száz ember kapott szalmonellafertőzést a kebabban lévő csirkehústól Ausztriában – egy 60 éves férfi bele is halt a betegségbe. Az Osztrák Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Ügynökség (AGES) szerint a Lengyelországból származó csirkehús okozhatta a bajt.

Már februárban megjelentek az első, egy bizonyos szalmonellatörzzsel kapcsolatos megbetegedések az országban, és a kezdeti néhány esetből hirtelen több tucatnyi lett – számolt be a Kurier az AGES és a Krone jelentése alapján.

Idén már három alkalommal tört ki olyan fertőzés, melyeket ugyanaz a szalmonellatörzs okozott.

Az első vizsgálatok nagy valószínűséggel arra utalnak, hogy a lengyelországi termelésből származó csirkehús lehet a fertőzés forrása, amelyet kebabnyársak gyártásához használtak fel

– olvasható az AGES honlapján. A szervezet felhívta a figyelmet, hogy mindenki figyeljen oda rá kellőképp át van sütve a hús, amit készítenek neki.

A betegség időközben már Dániában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Írországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban is felütötte a fejét. Összesen már több mint 100 azonos típusú megbetegedést jelentettek Európában.

Az osztrák vizsgálatok eredményeit az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamokkal is közölték.

Rovatok