Index Vakbarát Hírportál

Fényes nappal lelőttek egy korábbi elnökjelöltet Bulgáriában

2023. augusztus 17., csütörtök 13:27

Fényes nappal lelőttek egy korábban bűncselekmények elkövetésével megvádolt bolgár üzletembert Szófia egyik külvárosában szerdán – közölte a bolgár rendőrség az MTI szerint.

A rendőrség elmondása szerint Alekszej Petrov a helyszínen életét vesztette. A halálos áldozat társaságában lévő nőt szintén lőtt sebbel szállították be egy kórházi sürgősségi osztályra.

A gyilkosság elkövetői egyelőre ismeretlenek.

A 61 éves Petrov már korábban is volt gyilkossági kísérlet célpontja, legalább kétszer. Az egykori karatebajnok és nemzetbiztonsági ügynök a kommunizmus bukása után otthagyta rendőri állását, és saját vállalkozásba kezdett. Üzletének fellendülése után, 2002-re már több mint 50 vállalatnál töltött be különböző pozíciókat.

2010-ben letartóztatták bűnözői csoport vezetéséért, amelynek számlájára zsarolást, kábítószer-kereskedelmet, pénzmosást és adóelkerülést is írtak. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, végül felmentették, a következő évben pedig elindult az elnökválasztáson is.

Az elmúlt években Petrov az ország egyik legnagyobb biztosítótársaságát vezette. A Nemzetbiztonsági Állami Ügynökség (DANSZ) vezető tanácsadója is volt, és egy ideig közgazdaságtant is tanított az egyetemen.

Rovatok