Index Vakbarát Hírportál

Több mint 60 ember veszhetett a tengerbe a Zöld-foki-szigeteknél

2023. augusztus 17., csütörtök 12:58

Több mint 60 ember meghalhatott a Zöld-foki-szigeteknél szerdán, akik egy fából készült csónakkal próbálhattak meg eljutni Európába.

A csónakot Sal szigetétől 320 kilométerre egy spanyol halászhajó észlelte először még hétfőn. Ennek kapitánya értesítette a Zöld-foki Köztársaság parti őreit, akik 38 embert meg tudtak menteni, de úgy vélik, hogy több mint 60 ember a tengerbe veszhetett.

A kimentettek közt legalább 4 kiskorú is volt a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közlése szerint. A BBC azt írja, hogy az összes utas Szenegálból indulhatott el, és több mint egy hónapot lehettek a tengeren.

Szenegál külügyminisztériuma – a túlélőkre hivatkozva – azt közölte, hogy a hajó július 10-én indult el egy szenegáli halászfaluból, Fassy Boyéből. A falu vezetője szerint a csónakon összesen 101 ember lehetett, és mindannyian a településen nőttek fel, a faluban élők közül pedig sokan még mindig nem tudják, hogy a hozzátartozóik a túlélők közt vannak-e. Ha a 101 utasra vonatkozó közlés igaz, akkor 63 ember veszhetett a tengerbe (amennyiben nem találnak több túlélőt). 

A BBC szerint az utasok egy része eredetileg Sierra Leonéből, egy személy pedig Guinea-Bissauból érkezett a halászfaluba. Szenegál és a zöld-foki hatóságok még egyeztetnek a túlélők visszaszállításáról. A hírportál azt is megjegyezte:

az utasok célja a Kanári-szigetek elérése lehetett, amelyre sokan az Európai Unió belépőkapujaként tekintenek.

Az IOM szerint ez az egyik legveszélyesebb útvonal, amelyen az illegális bevándorlók megpróbálnak Európába jutni. Becslésük szerint 2020 és 2023 közt nagyjából 67 ezer ember érkezhetett a Kanári-szigetekre, legalább 2500-an viszont meghaltak az úton (az utóbbi szám a regisztrált, ismert haláleseteket tükrözi, a valós szám azonban ennél jóval magasabb lehet).

Rovatok