Index Vakbarát Hírportál

A tálib vezetők szerint csökken a nők értéke

2023. augusztus 18., péntek 07:00

A tálib kormányban kulcsfontosságúnak számító, az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért felelős minisztérium szóvivője azt mondta csütörtökön, hogy a nőknek el kell takarniuk az arcukat, mikor kilépnek az utcára, különben csökken az értékük.

 Molvi Mohammed Szádik Akif tálib szóvivő egy interjúban úgy fogalmazott, 

a nő veszít értékéből, ha idegen férfiak láthatják az arcát, ráadásul fennáll a veszélye annak, hogy ezzel bűnbe viszi a férfiakat

– írja az ATV.

Elmondása szerint a tálib kormány célja a saria – iszlám törvénykezés – betartatása, amelynek előírásai már 1400 éve érvényesek. Hangsúlyozta, a tálibok hatalomra kerülése óta a férfiak nem zaklatták a nőket Afganisztánban, ellentétben az előző kormányzással, ahol ez teljesen jellemző volt.

A tálib kormány munkatársai folyamatosan járják a köztereket és ellenőrzik, mindenki betartja-e a rendelkezéseket. Sokat beszélgetnek a helyiekkel, akik nagy része igazán együttműködő és sok információval ellátják a kormánytagokat. 

A szóvivőtől megkérdezték, a tálib kormány engedélyezi-e a nőknek, hogy közparkokba menjenek, innen ugyanis korábban ki voltak tiltva. A férfi elárulta,

mehetnek a parkokba, de csak ha nincsenek ott férfiak. Ha vannak, akkor a saria nem engedi meg nekik. Nem mondjuk, hogy egy nő nem sportolhat, nem mehet a parkba, nem futhat. Mindezeket megteheti, de nem úgy, ahogy néhányuk szeretné, férfiak között, félmeztelenül.

A nők jogait továbbra is szigorúan korlátozza a tálib kormány 2021-es visszatérése óta, ismét rájuk erőltették az iszlám vallást és annak szabályait, kizárták őket a közéletből és az oktatás nagy részéből is.

Rovatok