Index Vakbarát Hírportál

Biológiai fegyverrel támadták Donald Trumpot

2023. augusztus 18., péntek 11:14

Börtönbe zárták Pascale Ferriert, aki ricin méreggel bevont leveleket küldött Donald Trumpnak még elnöksége alatt. Az 56 éves nő huszonkét év börtönt kapott.

Januárban zárták börtönbe Pascale Ferriert, miután a kanadai nő beismerte, hogy a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyagával, a ricin méreggel valóban merényletet kísérelt elkövetni 2020-ban az amerikai elnök, Donald Trump ellen – írja a BBC News.

A nő 2020 szeptemberében küldte a Fehér Házba a gyilkos fegyvernek szánt levelet, azonban mielőtt az elért volna a címzetthez, elkapták. Ferrier a tárgyalásán úgy fogalmazott, sajnálja, hogy nem sikerült véghez vinni tervét és „nem sikerült megállítania Trumpot”.

Elárulta, nem terroristaként tekint magára, hanem aktivistaként. Hozzátette,

igyekszem a legbékésebb módját megtalálni céljaim elérésének.

A levélben Ferrier főként sértegette a volt elnököt, akit „ronda, zsarnok bohócnak” nevezett. 

A területi bíróság 262 hónap, tehát 22 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a nőt.

Ennek letöltése után kitoloncolják őt az Egyesült Államokból, ahova ha bármikor visszatér, életfogytiglani börtönbüntetést kap.

Rovatok