Index Vakbarát Hírportál

Párizsban kijelentették: a póni nem játék

2023. augusztus 18., péntek 17:29

Párizs önkormányzata 2025-től betiltja a pónilovaglást az állatvédő szervezetek nyomására – jelentette pénteken az AFP francia hírügynökség.

A francia főváros közparkjaiban népszerű gyerekprogramot, a pónilovaglást a szervezetek és állatvédő aktivisták azért ellenzik, mert az állatok nagyon nem érzik jól magukat ezeken a rendezvényeken, és sok esetben rosszul is bánnak velük.

A betiltásért folytatott kampány során a Paris Animaux Zoopolis (PAZ) nevű állatvédő szervezet petíciót is indított, melyet több mint 8400-an írtak alá.

A pónik nem játékszerek. A gyerekek nem tanulnak semmit róluk, csak azért, mert felülnek rájuk, semmiféle érzelmi kapcsolat nem alakul ki köztük. Az egész csupán szórakoztatóeszközzé silányítja ezeket az állatokat

– jelentette ki Amandine Sansivens, a PAZ egyik aktivistája.

Évek óta tartó tiltakozásuk során a szervezetek azzal is megvádolták a pónilovaglások szervezőit, hogy

az állatoknak nem biztosítanak folyamatosan vizet, és hosszú órákon át kell kínlódniuk teherautókon, míg a parkokba szállítják őket.

A párizsi polgármesteri hivatal még 2021-ben fogadta el a pónik védelmét szolgáló rendelkezést, júliusban pedig visszavonták a pónilovaglásra kiadott engedélyeket is.

A több ilyen programot is szervező AnimaPoney nevű cég vezetője, Stéphane Michaud azzal védekezett, hogy az ő állatai csak 150 napot dolgoznak évente.

A döntésnek természetesen nem örültek a gyerekeiket ezekre a rendezvényekre hordó szülők. Egyikőjük újságíróknak azzal érvelt, hogy a pónilovaglás egyfajta jutalom a gyerekeknek, akik szeretnek érintkezni az állatokkal. Hogy belegondolt-e abba, mindeközben az állat mit él át, az nem derült ki.

Rovatok