Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter bejelentette a közvetlen légi járatot Üzbegisztánba

2023. augusztus 19., szombat 17:16

Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter Laziz Kudratov üzbég ipari és kereskedelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a sikeres előkészítő munka nyomán vasárnap megérkezik a magyar fővárosba a Qanot Sharq légitársaság első járata, amely szeptembertől hetente két alkalommal fog közlekedni a két ország között.

Tájékoztatása szerint a jövő év elejétől a járatok száma heti háromra, majd 2025-től heti négyre bővül.

Kiemelte, hogy a járatindításra tekintettel megnövelték a taskenti magyar nagykövetségen a konzulok létszámát, illetve meggyorsították a vízumkiadást, így az üzbégek az eddigieknél zökkenőmentesebben utazhatnak hazánkba, és ugyanez igaz fordítva is.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarországhoz hasonlóan Üzbegisztán szintén a nukleáris energiában látja a biztonságos, olcsó, megbízható ellátás garanciáját, és Taskent is új atomerőművet kíván építeni, ráadásul szárazhűtéses technológiával, amelyből a legjobbat magyar vállalat tudja biztosítani.

Megállapodás született arról, hogy amennyiben előrelépés történik a nukleáris projektben Üzbegisztánban, akkor a magyar szárazhűtéses technológia felhasználására kerül sor, amely több száz millió eurós közös orosz–üzbég–magyar nukleáris együttműködést fog jelenteni 

– hangsúlyozta.

Ezután abbéli reményének adott hangot, hogy az új légi járat friss lendületet adhat majd a gazdasági kapcsolatoknak, s ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy a magyar gyógyszeripari cégek már megvetették a lábukat a közép-ázsiai államban.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Richter immár két termékének helyi gyártásáról folytat tárgyalásokat, a Meditop pedig megnyitotta az irodáját, és beruházásokat készít elő az országban.

Hozzátette: az OTP egy közös befektetési alap létrehozásáról egyezett meg az üzbég állami beruházási alappal 100 millió dollár értékben.

Szijjártó Péter szerint jól halad az előkészítése a Taskent melletti különleges ipari övezetnek, ahol majd a magyar beruházók kedvezményes szabályok között működhetnek. Tudatta, hogy az év végére készen fog állni minden, és tucatnyi cég máris érdeklődik a lehetőségek iránt.

A miniszter bejelentette azt is, hogy évente 170 üzbég diák ösztöndíjjal tanulhat a magyarországi egyetemeken, és erre legutóbb csaknem 800-an pályáztak.

Rovatok