Index Vakbarát Hírportál

Pénzbírságot kapott egy nő, mert túl keményen védekezett a szexuális zaklatás ellen

2023. augusztus 22., kedd 16:12

Milica Zivkovic áldozatként sétált be a bíróságra, de a bíró megbüntette, amiért „túllépte az önvédelem szükségességét”. Végül a nő pénzbírságot kapott. A támadó pechére kick-boxot tanult a nő korábban.

A 24 éves nő egy ismerősével együtt sétált hazafelé egy éjszakai szórakozóhelyről az észak-montenegrói Kolasin városában, amikor észrevette, hogy egy férfi követi őket. A férfi megpróbált szóba elegyedni velük, ők azonban figyelmen kívül hagyták a közeledését, mire a férfi molesztálni kezdte Zivkovicot. 

Megragadta az állam, aztán megfogta az intim testrészemet, a fenekemet. Védekezésül megütöttem őt zárt, majd egy nyitott ököllel, amit kick-box edzésen tanultam meg, ahová négy évig jártam

– fogalmazott a nő a Metro.co.uk-nek.

Hozzátette, hogy az ilyen pillanatokban az ember csak a legrosszabbra tud gondolni.

De küzdöttem, amilyen keményen csak tudtam, és természetesen kiütöttem őt

– tette hozzá.

Végül megbüntették

A bíróságon Milicát 82 eurós (átszámítva több mint 31 ezer forint) pénzbírságra ítélték amiatt, hogy a „szükségesnél”  erőteljesebben lépett fel a támadóval szemben, valamint „a közrend és a köznyugalom megsértése” miatt. A nő emiatt nagyon kellemetlenül érezte magát.

Támadójának egyébként 370 eurót kellett fizetnie, mielőtt kiengedték a börtönből. Büntetését számos montenegrói nőjogi szervezet bírálta.

A balkáni országban több ezer ember, főként nők vonultak utcára a nagyobb városokban, hogy Milica iránti szolidaritásuk jeléül tiltakozzanak a szexuális erőszak ellen. Dritan Abazovic miniszterelnök még nyilatkozatot is kiadott a bíróság döntéséről, amelyet lesújtónak nevezett.

Ezt követően többen is felajánlották, hogy kifizetik Milica bírságát. A nő fellebbez az ítélet ellen, de nem a pénz, hanem az igazságszolgáltatás miatt. 

Rovatok