Index Vakbarát Hírportál

Trump szövetségesei sorra adják fel magukat a rendőrségen

2023. augusztus 23., szerda 15:34

Négy ember összeesküvést szervezhetett Donald Trump volt amerikai elnökkel, hogy megdöntsék a 2020-as választási eredményt Georgia államban, ahol vereséget szenvedtek el. Ez a négy ember most elkezdte feladni magát a rendőröknek, és hamarosan Trump is így tesz.

A megadás sorozatot John Eastman ügyvéd és Scott Hall, georgiai óvadékfizető kezdte meg, kedden. A sort szerdán folytatta David Shafer volt georgiai republikánus pártelnök, és Cathy Latham – írja a BBC News.

A lap szerint csüttökön Trump is feladja magát a rendőrségen. A volt amerikai elnököt 13 vádpontban vádolták meg, ezek között szerepel a zsarolás és a választási beavatkozás is. 

Donald Trump még nem tett vallomást, de a médiában folyamatosan tagadja az őt ért vádakat, és úgy véli, ezek mind politikai indíttatásúak. 

A múlt héten a volt elnök 18 szövetségese ellen emelt vádat a Fulton megyei kerületi bíróság azzal az indokkal, hogy azok megpróbálták megmásítani a vereséget a szoros versenyben lévő állammal.  Az ügyészek helyi idő szerint péntek délig adtak időt a vádlottaknak, hogy feladják magukat és bevonuljanak az atlantai börtönbe. 

Trump 200 000 dolláros óvadékot kapott, valamint egyéb szabadlábra helyezési feltételeket, például azt, hogy nem használhatja a közösségi médiát közvetlen vagy közvetett fenyegetőzésre a feltételezett társbűnrészesek vagy potenciális tanúk ellen.

A volt elnököt azonban bírálatok érték, amiért nem fizette ki az ügyben vádlott-társai ügyvédi költségeit. Az egyik ügyvéd, Jenna Ellis aki korábban Donald Trumpot is védte azt írta, 

miért nem finanszírozza a MAGA Inc. mindenki védelmét?

Trump egy másik volt ügyvédje, Michael Cohen – aki ma már hevesen bírálja egykori főnökét –, kedden azt nyilatkozta,

Trump nem fizeti egy másik volt ügyvéd, Rudy Giuliani volt New York-i polgármester tiszteletdíját. 

Giuliani ügyvédje, még szerdán találkozik az ügyészekkel az átadás előtt.

A georgiai ügy a legutóbbi a Trump ellen benyújtott büntetőjogi vádak sorában. Három másik büntetőügyben 78 váddal kell szembenéznie, köztük a titkos dokumentumok állítólagos helytelen kezelésével kapcsolatos nyomozással.

Rovatok