Index Vakbarát Hírportál

Vlagyimir Putyin kijelentette: véget akar vetni a háborúnak

2023. augusztus 23., szerda 14:43

Vlagyimir Putyin orosz elnök az öt országot tömörítő BRICS-csoport csúcstalálkozóján kijelentette, hogy Moszkva véget akar vetni annak a háborúnak, amelyet „a Nyugat és csatlósai indítottak el” Ukrajnában.

Múlt héten vált biztossá, hogy Vlagyimir Putyin nem vesz részt személyesen a BRICS-országok csúcstalálkozóján, az orosz elnököt Szergej Lavrov helyettesíti Dél-Afrikában. Videokapcsolaton keresztül azért bejelentkezett Putyin, hogy az ukrajnai háborúról beszéljen.

Az al-Dzsazíra pánarab híroldal szerint a BRICS-országok vezetői tartózkodtak attól, hogy elítéljék Moszkva ukrajnai akcióit, és Putyin azt mondta nekik a csúcstalálkozón, hogy a háború kényszerű válasz volt Kijev és a Nyugat intézkedéseire. Az orosz elnök továbbá kijelentette, hogy

VÉGET AKAR VETNI A HÁBORÚNAK, AMELYET – SZAVAI SZERINT – „A NYUGAT ÉS CSATLÓSAI INDÍTOTTAK EL” UKRAJNÁBAN. 

Az orosz elnök videónyilatkozatában azt is kijelentette az MTI szerint, hogy a szervezet következő tanácskozását 2024 októberében Oroszországban, Kazanyban akarják megrendezni.

Mint arról már beszámoltunk, Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője ukrajnai béketárgyalásokról is beszélt a spanyolországi Santander városában. Borrell a miniszteri szintű béketárgyalásokat szorgalmazta a békéről. A politikus szerint a magas szintű találkozókat már szeptemberben megtarthatják. Uniós tisztviselők szerint Borrell az ENSZ Közgyűlésének hasonló kezdeményezésére utalt.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, szerdai élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok