Index Vakbarát Hírportál

Megrázó részletekről számolt be egy triatlonista az írországi Ironman-versenyről

2023. augusztus 23., szerda 11:50

Egy, az írországi Ironman-versenyen résztvevő triatlonista elmondta, hogy a rossz időjárási körülmények között több úszó is bajba került a vízben. Alan Walsh szerint a versenyt le kellett volna mondani a Betty vihar miatt.

Mint megírtuk, két férfi meghalt egy Ironman-versenyen az Ír Köztársaságban vasárnap. A férfiak a kelet-corki Youghalban megrendezett Ironman 70.3 versenyen vettek részt, amelyet a Betty vihar miatt szombatról vasárnapra halasztottak.

Az egyik áldozat a 40-es éveiben járt, míg a másik a 60-as éveiben. Az egyik áldozat ír állampolgár, aki az Egyesült Királyságban élt, míg a másik férfi kanadai állampolgár volt. Mindketten úszás közben haltak meg.

Egy tapasztalt triatlonista, aki szintén részt vett a versenyen, a Sky Newsnak elmondta, hogy a vasárnapi úszást le kellett volna mondani a vihar miatt. Alan Walsh állítása szerint rengeteg ember került bajba a vízben, és a hatalmas hullámok miatt a biztonsági hajókat is nehezen látták a versenyzők.

Mint mondta, úszás közben arra lett figyelmes, hogy egy férfi segítségért kiabált, majd elmerült a vízben. Elmondása szerint nyilvánvaló volt, hogy a férfi fuldoklott.

Örökkévalóságnak tűnt, pedig csak egy-két másodperc volt, de odamentem hozzá, és a vállam fölé emeltem. Küzdöttem, hogy fent tartsam magunkat, és üvöltöttem neki, hogy nyugodjon meg és feküdjön vissza, és akkor egy kenus meglátott minket

– fogalmazott.

Miután sikerült az úszót egy kenuba ültetnie, és meggyőződött róla, hogy a férfi jól van, folytatta a versenyt. Majd miután kijött a vízből, látta, hogy valakit éppen újjáélesztenek a mólón. „Biztosan állíthatom, hogy ez volt a lehető legrosszabb körülmény, amelyben valaha triatlonúszást szerveztek” – tette hozzá.

Walsh arról is beszámolt, hogy az úszás útvonalát a verseny közepén változtatták meg, amit hangosbeszélőn jelentettek be. Ezt azonban nem hallhatták a versenyzők.

Füldugót viselünk, én is csak azért tudtam meg, mert valaki megérintett, és szólt, amikor bementem a vízbe. Ilyen hibákat csak attól fogadnék el, aki az első triatlonját szervezi, de nem az Ironmantól

– jelentette ki.

Az Ironman közleményében közölte, hogy folyamatosan támogatja a sportolók családját. Mint írták, „az Ironman kiterjedt és szigorú, iparágvezető biztonsági irányelvekkel és protokollokkal rendelkezik, amelyeket a legmagasabb nemzetközi szabványok szerint csiszoltak ki, és világszerte minden eseményen alkalmaznak”.

A vállalat szerint az időjárást a hétvégén gondosan figyelemmel kísérték – és egy úszásbiztonsági csapat úgy döntött, hogy a vízviszonyok biztonságosak a verseny megrendezéséhez, bár rövidített útvonalon.

Rovatok