Index Vakbarát Hírportál

Hiába mentették ki a romok alól, életét vesztette egy ember a lengyelországi házomlásban

2023. augusztus 23., szerda 17:49

Apróbb javítási munkálatokat végeztek egy rzasniki házon, amikor az összeomlott, és több embert is maga alá temetett. Egyiküket ugyan sikerült kimenteni, de életét vesztette. Vélhetően egy rejtett szerkezeti hiba okozta az összeomlást.

A tűzoltóság jelentése szerint Rzasnikban egy lakóépület részben összeomlott felújítási munkálatok közben. Az esetet nem sokkal délelőtt 11 óra után jelentették – írja az rmf24.pl. A lap cikke fél egykor jelent meg, akkor még biztosan tartottak a mentési munkálatok, a romok alatt két sérültet találtak.

A portál tudósítója szerint egyiküket sikerült kimentenie a mentőknek, de a helyszínen életét vesztette. A második sérültet vélhetően még mindig keresik. A helyszínen több kutató-mentő csapat, illetve a tűzoltóság több egysége is keresi az esetleges további sérülteket, túlélőket. 

A lengyel portál szerint valószínűleg szerkezeti hiba történt, és ez okozta a ház falainak összeomlását. Mint azt a tűzoltóság szóvivője, Piotr Dabrowa százados elmondta, „a ház tulajdonosa arról tájékoztatta a tűzoltókat, hogy két építőmunkás javítási munkálatokat végzett, amikor összeomlott a ház”.

Rovatok