Index Vakbarát Hírportál

Hat ország kapott meghívást a BRICS-csoportba

2023. augusztus 24., csütörtök 21:45

Történelmi pillanatnak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnök a BRICS-csoport bővítéséről szóló csütörtöki döntést, amely keretében hat új tagot hívtak meg a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő csoportba.

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is meghívást kapott a fejlődő országokat tömörítő BRICS-csoportba, amely több mint egy évtizede most bővül először – írja a CNN. Meghívást kapott továbbá Irán, Egyiptom, Etiópia és Argentína is.

A kínai elnök a 15. BRICS-csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján mondott beszédében gratulált a tervek szerint 2024. január 1-jén csatlakozó országoknak. Meglátása szerint a bővítés tükrözi a fejlődő országokkal folytatott együttműködés iránti elkötelezettségüket, amely megfelel a nemzetközi közösség elvárásainak, és a feltörekvő piacok közös érdekeit szolgálja.

Hszi Csin-ping beszédében közös munkára szólította fel a BRICS-országokat, amellyel „új fejezetet nyithatnak a szolidaritás és az együttműködés nevében”.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a Telegramon közzétett közleményben azt írta, hogy kudarcba fulladtak az Egyesült Államok Oroszország elszigetelésére tett kísérletei, a csúcstalálkozón született eredményeket pedig zseniálisnak nevezte.

Szaúd-Arábia csatlakozása a BRICS-országok ambiciózus törekvéseit jelzi a globális színtéren is, amely alternatívát kínálhat a több évtizedes szaúdi–amerikai szövetség mellett – mutatott rá a szaúdi diplomácia vezetője.

Alig várjuk az együttműködés továbbfejlesztését, hogy új gazdasági lehetőségeket teremtsünk, és a kívánt szintre juttassuk a kapcsolatainkat

– mondta Feiszál bin Farhán Ál Szaúd külügyminiszter a csúcstalálkozón a meghívás bejelentését követően.

Mohamed bin Zájid Ál Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek államelnöke közölte, hogy nagyra értékeli országa meghívását a feltörekvő államok csoportjába. Az Egyesült Arab Emírségek már részvényese a BRICS-országok által életre hívott multilaterális fejlesztési banknak.

Az argentin kormány üdvözölte a csoportba való felvételét. „Főszereplőkké válunk a világ népességének 40 százalékát képviselő csoport közös céljainak elérésében” – mondta videoüzenetében Alberto Fernández argentin elnök.

Elmondása szerint logikus döntés született az országát érintő geopolitikai és gazdasági kihívások tekintetében. Hangsúlyozta, hogy a BRICS kulcsfontosságú szerepet tölt be a globális pénzügyi mechanizmusban, amely a fejlődés, a kereskedelem, a befektetések és a társadalmi jólét biztosításáért felelős. A BRICS-országok közül Kína és Brazília már most Argentína legfontosabb kereskedelmi parterei közé tartozik.

A BRICS-országok vezetői „nagyszerű pillanatnak” nevezték Etiópia meghívását a csoportba. Abiy Ahmed etióp miniszterelnök nyilatkozatában kijelentette, hogy Etiópia készen áll az együttműködésre egy befogadó és virágzó globális rend érdekében.

Rovatok