Index Vakbarát Hírportál

Nyugati vezetők: Prigozsin egy gyilkos volt, és így is kell megemlékezni róla

2023. augusztus 24., csütörtök 07:52

Elkezdett reagálni a világ arra, hogy Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér szerdán életét vesztette. A legtöbbjük szerint Vlagyimir Putyin erős üzenetet fogalmazott meg Prigozsin kiiktatásával.

Több nyugati vezető is reagált már arra a hírre, miszerint augusztus 23-án egy Moszkvából Szentpétervárra tartó magánrepülőgépen tíz személy, többek között a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin, illetve a Wagner-alapító Dmitrij Utkin is életét veszthette – előbbi halálát a The Grey Zone, a zsoldossereghez köthető Telegram-oldal is megerősítette.

Jelenleg még nem tudjuk, hogy pontosan mi okozhatta a repülőgép lezuhanását. A transzparenciáról nem igazán híres orosz hatóságok nyomozást ígértek, míg a Wagner környékén felmerült az is, hogy akár az orosz légvédelem is lelőhette Tver régió felett, amiért napra pontosan két hónapja tartotta Prigozsin 24 órás lázadását – utóbbi miatt a zsoldossereghez köthető Telegram-oldalakon már arról is beszéltek, hogy lehet, megszervezik a második „Igazság menetét”, és elindulnak Moszkva felé.

Putyin keze lehet a dologban

A The Independent tudósítása szerint Joe Biden amerikai elnök nem lepődött meg a lázadás óta az ukrajnai háborúból kivont hadvezér halálán, és szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is köze lehet a gyanús körülményekhez.

Nem tudom pontosan, mi történt, de nem vagyok meglepve. Nem sok minden történik Oroszországban, ami mögött ne Putyin állna, de nem tudok eleget ahhoz, hogy tudjam a választ

– fogalmazott az amerikai elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak Twitteren fejtette ki véleményét az esetről. A tanácsadó szerint Prigozsin és a Wagner-vezérkar kiiktatása egyértelmű üzenet, hogy Putyin soha nem bocsát meg senkinek, és erős jelzés az orosz elitnek a jövőre esedékes orosz választások előtt:

Vigyázz, a hűtlenség egyenlő a halállal.

Szerinte Prigozsin akkor írta alá halálos ítéletét, amikor hitt Lukasenka garanciáiban és Putyin becsületszavában. Emellett hozzátette, ez egyben egy üzenet az orosz katonáknak is.

Hasonlóan látja a brit Alicia Kearns, a brit Alsóház külügyi bizottságának elnöke. A konzervatív politikus Twitter-posztjában kifejti, szerinte mindent elmond az esetről, hogy az orosz kormány ilyen hamar közleményt adott ki az esetről. Szerinte azokkal a híresztelésekkel, miszerint az orosz légvédelem lőhette le a gépet, Putyin egy nagyon erős üzenetet fogalmazott meg.

Putyin számára egy megbocsáthatatlan bűn létezik: Putyin és Oroszország elárulása. Levadássza azokat, akiket árulónak tart, akár brit partokon, mint például Alexander Litvinyenko és Szergej Szkripal esetében. Most Jevgenyij Prigozsin felkerült erre a listára, véget vetve Putyin megaláztatásának

– fogalmazott, ugyanakkor hozzátette: ha Prigozsin a második repülőgépen utazhatott és túlélte a repülőgépének lelövését, akkor is valószínűleg soha többé nem hallunk róla.

Putyin és Lukasenka szavában sem lehet megbízni

Ugyanígy látja az észt miniszterelnök, Kaja Kallas is. A CNN-nek megszólaló politikus szerint Putyin kiiktatja az ellenfeleit és megijeszt mindenkit, aki más véleménnyel rendelkezik, mint ő.

A lengyel külügyminiszter, Zbigniew Rau is úgy látja, hogy Putyin politikai ellenfelei nem halnak természetes halált, és szerinte nehéz találni olyanvalakit, aki szerint a repülőgép lelövése és Prigozsin halála véletlen egybeesés lenne.

A legélesebben talán a 2020-as belarusz elnökválasztás óta száműzetésben élő Szvjetlana Cihanouszkaja, a belarusz ellenzék korábbi közös elnökjelöltje fogalmazott. A politikusnő szerint

Prigozsin egy gyilkos volt, és emiatt így is kell megemlékezni róla.

Emellett úgy látja, halála felszámolhatja a Wagner jelenlétét Belaruszban, ami csökkenti „nemzetünk és szomszédjaink fenyegetését”. Másokkal ellentétben ő nem Putyin, hanem a Belaruszt immáron közel 30 éve vasmarokkal irányító Aljakszandr Lukasenka kapcsán jegyezte meg azt, hogy nem szabad hinni a „»biztonsági garanciáiban« vagy bármilyen üzletében” – fogalmazott.

(Borítókép: Marina Lystseva / Reuters)

Rovatok