Index Vakbarát Hírportál

Elkötelezett a bevándorlás visszaszorítása mellett a francia elnök

2023. augusztus 25., péntek 06:57

Emmanuel Macron a bevándorlás jelentős csökkentésének fontosságáról beszélt egy csütörtökön megjelent interjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben már többször is elhalasztotta.

„Hogy eláraszt minket a bevándorlás? Nem. Ezt nem lehet kijelenteni. De a jelenlegi helyzet nem tartható, és jelentősen csökkentenünk kell a bevándorlást, kezdve a legális bevándorlással. Kötelességünk eredményt felmutatni” –jelentette ki a francia elnök a Le Point című francia hetilapnak adott interjúban.

„Ehhez jobban meg kell védenünk a külső, európai határainkat, mert ne felejtsük el, Franciaország nem az Európába érkező külföldiek belépőországa, hanem inkább másodlagos bevándorlóország olyan külföldiek számára, akik egy másik országban léptek az Európai Unió területére” – tette hozzá.

Emmanuel Macron úgy látja, hatékonyabban kell alkalmaznia Franciaországnak a menedékjogot is, amellyel az embercsempész-hálózatok visszaélnek. Ez áll a kormány által előkészített törvényjavaslat középpontjában – hangsúlyozta az államfő.

„Összefoglalva: igen, csökkenteni kell a bevándorlást, ugyanakkor az oktatáson, az integráción, a tekintélyen, a köztársaságon keresztül továbbra is lépéseket kell tennünk. És a gazdaságon keresztül. Amikor éveken át 10 százalékos volt a munkanélküliség, nem lehetett integrálni” – jelentette ki Macron.

Rovatok