Index Vakbarát Hírportál

Inspiráló élményeiről beszélt a Virgin Galactic egyik űrturistája

2023. augusztus 25., péntek 13:42

Két héttel ezelőtt a 18 éves Ana Mayers az űrben tapasztalta meg a súlytalanságot, édesanyja társaságában. A páros a korábbi olimpikon Jon Goodwinnal együtt részt vett a Virgin Galactic első turistarepülésén – ezzel ők az első anya-lánya páros, akik együtt repültek az űrbe.

 A 18 éves, skót származású Ana Mayers rövid idő múlva elkezdi egyetemi tanulmányait filozófia és fizika szakon, az Aberdeeni Egyetemen. Ő volt egyike azon szerencséseknek, aki részt vehetett a Virgin Galactic űrturistákat szállító programjában, ráadásul édesanyja társaságában élhette meg ezt a roppant különleges élményt – írja a BBC News.

Ahogy azt korábban megírtuk, augusztus elején indította el első űrturistákat szállító gépét a Virgin Galactic. Az utasok 88 kilométer magasra jutottak, és öt percig érezhették a világűr súlytalanságát. Ez volt az első olyan „járat”, amelyen fizető utasokat szállítottak.

A lányt nagyon meghatotta az élmény, úgy fogalmazott, 

az űrből látni a Földet rendkívül megnyugtató és szeretetteljes élmény. 

Ana és édesanyja, a 46 éves Keisha Schahaff egy verseny során nyerték ezt az életre szóló élményt. A lány elmondása szerint éppen az egyeteme folyosóján aludt, amikor megkapta az örömhírt.

A felszállás előtt az űrturistáknak rengeteg tréningen kellett részt venniük, hogy felkészüljenek a súlytalanságra. A lány azt mondta, egyáltalán nem izgult a felszállás előtt. Hozzátette, 

soha semmivel nem voltam még így elfoglalva, mint az űrutazással.

Visszatérvén a Földre, sokan kezdtek inspirációként tekinteni rá.

Rovatok