Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas hibát követtek el az ukránok a háborúban – állítja a tapasztalt tábornok

2023. augusztus 29., kedd 17:09

Boguslaw Samol lengyel tábornok szerint az ukránok nagy hibát követtek el az ellentámadáskor, emiatt pedig taktikát kell váltaniuk, ha sikeresek akarnak lenni a hadszíntéren.

A tábornok szerint az ukrán vezérkar akkor hibázott, amikor úgy határozott, hogy három irányból indít offenzívát a fronton. Boguslaw Samol úgy látja, hogy a második orosz védelmi vonalat nehezebb lesz áttörni az ukrán hadseregnek, mivel rengeteg területet aknáztak alá az orosz csapatok.

A Wnet Rádiónak nyilatkozva a tábornok hangsúlyozta, az ukrán hadsereg csak az első védelmi vonalat törte át, a második védelmi vonal azonban nagyobb falat lesz számára, mivel az nagyon jól kiépített és megerősített, réseket ott hiába is keresnének az ukránok.

Az ukránoknak változtatniuk kell a taktikájukon ezen a területen, még inkább össze kell hangolniuk az akcióikat, hogy legyen esélyük sikereket elérni. Ha nem így tesznek, nem hiszem, hogy szeptember végére sikereket érnek el a védelem áttörésével

– jegyezte meg Boguslaw Samol.

A tapasztalt hadvezető rámutatott, hogy néhány nappal ezelőtt az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij tábornok elbeszélgetett az amerikai és brit hadsereg képviselőivel, írja a Do Rzeczy.

„Elmagyarázta nekik, hogy az ukrán ellentámadás miért így zajlik, engem viszont nem győztek meg a szavai” – mondta a lengyel tábornok.

Egyre több a kritikus hang

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszter-helyettes szerint az ellentámadás júniusi megindítása óta Ukrajna mintegy 241 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza az ország déli és keleti részén, ami egyes vélemények szerint elmaradt a várakozásoktól, számolt be korábban az NBC News.

Jurij Szak és más kijevi tisztviselők elmondták, hogy az ukrán hadsereg nem akar fejvesztve előrerohanni, inkább kitapogatják az orosz védelem gyenge pontjait. Eközben Ukrajna megkezdte a csapaterősítést az ország déli részén, és kisebb támadásokat hajtott végre, hogy tesztelje az orosz vonalakat.

A MAGYARÁZKODÁS NEM MINDENKINEK TETSZETT, TÖBB AMERIKAI DIPLOMATA IS HANGOT ADOTT A CSALÓDOTTSÁGÁNAK AMIATT, HOGY AZ UKRÁNOK LÁTHATÓAN ÓDZKODNAK BEVETNI A LEGÜTŐKÉPESEBB EGYSÉGEIKET, ÉS HOGY NEM FELTÉTLENÜL ALKALMAZZÁK AZ ELSAJÁTÍTOTT HADVISELÉSI ELVEKET.

Egy másik magas rangú kormányzati tisztviselő szerint a Biden-kormányzat és az amerikai szövetségesek mindent megadtak Ukrajnának, amit az ország az ellentámadáshoz kért, beleértve 500 harckocsit és több száz páncélozott járművet.

Egy olyan ellenséggel állunk szemben, amely minden szempontból túlerőben van. Dávidnak kell lennünk ebben a Góliát elleni csatában, ami azt jelenti, hogy okosnak kell lennünk

– ezzel adott magyarázatot Jurij Szak az ellentámadás „kocogósnak” vélt tempójára.

Az ukrán csapatok megközelítették az Azovi-tengert

Boguslaw Samol úgy látja, hogy az ukránok fő erőfeszítései Donyeck és az Azovi-tenger irányába összpontosulnak. Zaluzsnij tábornok arról tájékoztatta az amerikai és brit parancsnokokat, hogy az ukrán csapatok mintegy 100 kilométerre vannak az Azovi-tengertől.

„Egy jól előkészített hadművelet esetén körülbelül 4-6 nap alatt ott lehetnének az ukránok, de jelenleg nincs esély arra, hogy ez megtörténjen” – tette hozzá Boguslaw Samol.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, keddi élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok