Index Vakbarát Hírportál

Verekedés tört ki a tüntetésen, ahol a New Yorkba telepített bevándorlók ellen demonstráltak

2023. augusztus 30., szerda 06:56

A New York-i lakosok hosszú ideje tiltakoztak a szomszédságukban elhelyezett migránsmenhelyek ellen. Kedden a rendőrség öt embert tartóztatott le, miután az egyik tüntetés rendkívül erőszakossá vált.

Curtis Silwa aktivista, egykori republikánus polgármesterjelölt a polgármester hivatalos rezidenciája előtt tartott demonstrációt az Upper East Side-on, hogy tiltakozzon az illegális bevándorlók New Yorkba való betelepítése ellen – írja a The Blaze.

A közösségi médiában közzétett videón az látható, amint heves dulakodások törnek ki a helyszínen. A rendőrség letartóztatta a tüntetők egy részét.

A New York-i hatóságok közölték, hogy egy 32 éves férfit bántalmazással és a letartóztatásnak való ellenállással, egy 31 éves nőt bántalmazással, három másik idős – 81, 80 és 69 éves – embert pedig kormányzati adminisztráció akadályozásával és rendbontással vádolnak. Silwa is a letartóztatottak között volt.

Nem kérdezték őket

Scott Herkert, egy Staten Island-i lakos a WNYW-TV-nek elmondta, hogy a lakosokat nem vonták be abba a döntésbe, hogy a bevándorlókat a környékükön szállásolják el.

Senki sem kérdezte, hogy akarom-e. Nem akartam, most mégis a kertemben vannak

– mondta Herkert.

„A fiam szobájából kilátás nyílik a zuhanyzóikra és egy szemeteskonténerre, és ez csak az egyik kellemetlenség. A legrosszabb a közbiztonság romlása” – tette hozzá.

Rovatok