Index Vakbarát Hírportál

Magyar turisták kerültek veszélybe a viharos Adrián

2023. augusztus 30., szerda 17:55

Hatalmas vihar tombolt Horvátországban kedden. Az ítéletidő az Adriát sem kímélte, több turista is bajba került a tengeren. Egy osztrák állampolgár a Borik strandnál vesztette életét, két magyar turistát pedig a Sveti Martin szigetéről mentettek ki.

Halálos áldozatot követelt Losinj szigeténél a keddi vihar. Az erős szél a Borik strandon felkapott egy fürdőzőt, majd egy másik strandnál sodorta partra a víz. Az osztrák turistához hiába hívtak mentőt, az életét már nem lehetett megmenteni – közölte a horvát tengerészeti, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztérium közleményét a Szabad Magyar Szó.

Mint írták, az ítéletidő miatt több vízi jármű is balesetet szenvedett, és a tengerben fürdőzők közül is sokan kerültek bajba. 

A Sveti Martin szigetéről két magyar turistát mentettek meg.

A strandolók egy felfújható matraccal mentek be a tengerbe, majd a viharos szél a szigetre sodorta őket. Szerencsére egyikük sem sérült meg.

Isztriában és Cres szigetén tuba kialakulásáról számoltak be. Zágrábra és térségére jégesővel és nagy mennyiségű zivatarral csapott le a vihar.

Rengeteg magyar pihen a horvát tengerparton

Ahogy beszámoltunk róla, a horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon. 

A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak. A belföldi turizmus visszaesett tavalyhoz képest, míg Horvátországba több magyar utazott pihenni, mint egy évvel ezelőtt.

Rovatok