Index Vakbarát Hírportál

Orosz szabotázsra gyanakodtak a lengyelek, de csak amatőr hekkerek szórakoztak velük filléres felszereléssel

2023. augusztus 31., csütörtök 13:50

Az elmúlt hetekben több mint 20 vonatbaleset történt Lengyelországban, az ottani hatóságok pedig úgy vélték, kiderítették, ki idézhette elő az incidenseket. Aztán egy másik vizsgálat lefolytatása rámutatott a rendszer gyengeségeire.

A múlt hétvégén kisiklott egy Varsóba tartó vonat, majd órákkal később két másik vonat is balesetet szenvedett – az egyik egy teherautónak ment neki, a másik egy teherszállítóval ütközött. A rákövetkező napokban további balesetek borzolták a kedélyeket. A lengyel hatóságok kezdetben orosz szabotázsakciókra gyanakodtak, írja az Euronews.

A lengyel vonathálózat kulcsfontosságú része annak a szállítmányozási láncnak, amin keresztül humanitárius segélyeket és fegyvereket juttatnak a nyugati szövetségesek Ukrajnába, illetve nélkülözhetetlen útvonal az országba érkező és onnan induló emberek számára, beleértve a világ vezetőit, például Joe Biden amerikai elnököt is. Vagyis a megrongálásával nagyban lehet ártani az ukrán félnek, ezért terelődött a gyanú az oroszokra.

A lengyel Belső Biztonsági Ügynökség (ABW) vizsgálata szerint azonban nagyon úgy tűnik, hogy a lelkes lengyel rádiósoknak sikerült meghekkelniük a rendszert, és a vonatokat hirtelen megállásra kényszeríteni, ami a baleseteket okozta. A lengyel lapok arról számoltak be, hogy a szabotázshoz használt felszerelés fillérekért is beszerezhető, például az AliExpressről.

A témában jártas amatőrök szerint a vonatok olyan elavult rádiórendszert használnak, amelyet nem véd titkosítás vagy egyéb hozzáférési engedély. Tulajdonképpen bárki képes egy három frekvenciából álló sorozatot 150 megahertzen sugározni, amivel megállításra kényszeríthetnek bármilyen mozdonyt.

Rendőr játszott az emberek életével

A lengyel állami vasúttársaság még nem vezette be azokat a rendszereket, melyek nagymértékben növelnék a közlekedésbiztonságot az országban.

Az egyik ilyen rendszer az ETCS, amelyet a vonatok mozgásának irányítására használnak. A másik a GSM-R, amely szintén a vasút digitális kommunikációs rendszereként szolgálna. Eddig egyiket sem sikerült teljes mértékben integrálnia a társaságnak.

A régi rendszernek azonban van egy előnye: a hatóságok számára könnyebbé teszi a szabotőrök azonosítását és felkutatását, mivel az elkövetőknek fizikailag közel kell lenniük azokhoz a vonatokhoz, amelyek jeleit meg akarják zavarni.

Vasárnap két 20 év körüli férfit tartóztattak le Bialystokban, miután az ország északkeleti részén egy rögzített helyről generálták a jelet. A két letartóztatott egyike rendőr volt, őt minden bizonnyal kirúgják a munkahelyéről.

Rovatok