Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz pártja a nácibotrányba keveredett politikus lemondását követeli

2023. szeptember 1., péntek 10:36

A bajor miniszterelnök-helyettes Hubert Aiwagnert azzal vádolták meg, hogy 17 éves korában holokausztbagatellizáló pamfletet terjesztett a középiskolájában, miközben a politikus azzal védekezik: azt nem ő írta, ráadásul akkor még túl fiatal volt. Egyre többen követelik lemondását, kivéve egy embert: a sorsáról döntő bajor miniszterelnököt, Markus Södert.

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Bajorországban, ahol még a múlt hétvégén hozta nyilvánosságra a Süddeutsche Zeitung, hogy a CSU–Freie Wähler-kormány miniszterelnök-helyettese, a freiewähleres Hubert Aiwanger 17 éves korában holokausztbagatellizáló, antiszemita pamfletet terjeszthetett középiskolában.

Mint arról részletesen beszámoltunk, a még 1987/88-as tanévben Aiwanger táskájában több olyan papírt is találtak, amiben egy történelmi esszéversenyt parodizált ki, és az álversenyen arra várták a válaszokat, hogy ki a legnagyobb hazaárulója Németországnak.

A kitalált történelmi versenyen „nyereményként” olyan tételeket osztottak ki, mint például „ingyenes repülőút Auschwitz kéményén keresztül” – a koncentrációs táborban több mint egymillió ember vesztette életét a második világháború alatt –, de emellett olyan náci kivégzési módszerek is szerepeltek, mint az „ingyenes nyaklövés”, „guillotine-lefejezés” vagy „élethosszig tartó tartózkodás egy tömegsírban”.

A botrány kapcsán Aiwanger elismerte, hogy tud a pamflet létezéséről, azonban azt nem ő, hanem bátyja írta – ezt egy évvel idősebb bátyja, Helmut is megerősítette.

Az ügy kapcsán a bajor miniszterelnök, egyben CSU-vezér Markus Söder meghallgatta Aiwangert, és egy 25 kérdésből álló kérdéssort adott át neki, amire írásban várja a válaszokat. Söder a héten úgy nyilatkozott, hogy csak a válaszok ismeretében tud dönteni helyettese sorsáról – a bajor miniszterelnök a botrány kirobbanása után embertelennek és undorítónak nevezte a pamfletet.

Azonban nem mindenki várná meg Aiwanger válaszait. Olaf Scholz pártja, az SPD már most a lemondását követeli. Dirk Wiese, az SPD frakcióvezető-helyettese a Rheinische Postnak úgy nyilatkozott,

az, ami fokozatosan napvilágot lát, az csak egy következménnyel járhat, a lemondással.

Azonban nem csak Aiwangerre van hatással a botrány. A szintén SPD-s Katja Mast a Politico kérdéseire azt válaszolta, az egész ügy „mélyen zavaró”, és Aiwanger nem védekezhet azzal, hogy fiatalkori bolondság volt az egész. Ugyanakkor ő nem kizárólag a bajor miniszterelnök-helyettes viselkedését kéri számon,

és arra szólította fel Markus Södert, hogy cselekedjen felelősen.

Aiwanger szerint politikai lejáratás zajlik ellene

Az ügyben egyébként a szövetségi kormány is megszólalt. Olaf Scholz szóvivője a Deutsche Wellének úgy fogalmazott, hogy bárki is a pamflet szerzője vagy terjesztője, az írás szörnyű és embertelen, emiatt azt átfogóan és azonnal tisztázni kell, és szükség esetén politikai következményekkel kell járnia.

Botránya kapcsán Aiwanger időközben többször is megszólalt. Szerdán egy tévéinterjúban visszautasította az antiszemita vádakat, mondván, a legutóbbi évtizedekben ő nem volt se nem antiszemita, se nem szélsőjobboldali.

Csütörtökön a sajtótájékoztatóján pedig azt állította, politikai lejáratás zajlik ellene.

Emellett felolvasott egy újabb közleményt, amiben kijelentette: fiatalként követett el hibákat, és mélyen sajnálja, ha valakit megbántott a pamflettel kapcsolatos viselkedése. Ezenkívül bocsánatot kért a náci rezsim áldozataitól és túlélőitől, majd újfent megismételte, hogy a röpiratot nem ő írta. Újságírói kérdésekre nem reagált, így azt nem árulta el, gondolkodik-e a lemondáson.

Nehéz helyzetbe kormányozta magát Söder

Bajorországban október 8-án tartanak tartományi választásokat, ahol a cikk megjelenése előtt az volt a kérdés, mennyivel növeli mandátumainak számát a kereszténydemokrata CSU és a konzervatív, olykor populista húrokat pengetgető Freie Wähler.

Ugyanakkor a holokausztot bagatellizáló és antiszemita nézeteket valló pamflet nehéz helyzetbe hozta Markus Södert.

A botrányra adott reakciója ugyanis elriaszthatja a centrista-jobbközép szavazókat, ráadásul a kancellári álmokat dédelgető bajor miniszterelnöknek a választási eredmény mellett a kancellárjelölti esélyeire is kihathat, ha rossz választ ad.

Söder márpedig nincs könnyű helyzetben: valószínűleg egyedül nem lesz meg a többsége a bajor parlamentben, potenciális koalíciós partner pedig lényegében csak a Freie Wähler – Söder az elmúlt hónapokban többször is élesen beleszállt a Zöldekbe, sőt még a szövetségi választáson CDU-val közösen induló CSU-vezér szövetségesét is több ízben bírálta, amiért szerintük az egykori Merkel-párt már-már túl baráti kapcsolatot ápol a Zöldekkel, miközben szerinte az uniópártoknak is nevezett CDU/CSU pártszövetségnek a legnagyobb ellenfele épp az ökobaloldali párt.

Legkönnyebben a bajor miniszterelnök úgy járna, ha az antiszemita botrányba kerülő Aiwanger egyszerűen lemondana, azonban mint azt a ZDF-nek nyilatkozó politológus, Jasmin Riedl látja,

a botrány jelenleg jóval kellemetlenebb Södernek, mint Aiwangernek, hiszen utóbbi lényegében azt csinál, amit akar.

A szakértő ugyanis úgy látja, az FW-vezér mögött a pártja teljes vállszélességgel kiállt, és még az is elképzelhető, hogy a botrányból profitál az 52 éves politikus: az eset nagyon régen történt, és nem lökte busz elé a bátyját.

Rovatok