Index Vakbarát Hírportál

Megrongáltak egy magyar nyelvű feliratot a Vajdaságban

2023. szeptember 3., vasárnap 12:05

Ismeretlen tettesek rongálták meg szombaton a szerbiai Palics bejáratánál elhelyezett Szabadka-feliratot. A történtekről a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége számolt be a közösségi médiában.

Ismeretlenek rongálták meg szombat éjjel a magyar nemzeti színekben felállított Szabadka-feliratot – közölte a Délhír.

A község nevét jelző magyar feliratot több mint két hónapja helyezték el Palics bejáratánál, a békovai körforgalomnál. 

Sajnálattal közöljük, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek megrongálták, apró darabokra verték szét a Palics bejáratánál lévő Szabadka község nevét jelző feliratot

– közölte Facebook-bejegyzésében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

Hozzátették, hogy elítélik a történteket, emellett követelik a rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy szabjanak ki példaértékű büntetést az elkövetőkre. Szabadka vezetőit pedig arra kérték, hogy tegyenek meg mindent a felirat azonnali helyreállításáért.

Himnusztiltás Munkácson

A napokban egy másik magyarellenes akció is bejárta a sajtót. A kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Középiskola ugyanis arról számolt be, hogy a pénteki tanévnyitón megtiltották a magyar himnusz lejátszását, míg az igazgatói köszöntő csupán ukránul hangozhatott el.

Az Index megkereste az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Paczolay Máté külügyi szóvivő lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: „Miközben mi több mint 5000 ukrán menekült gyermeket és diákot fogadunk magyarországi iskolákban, addig van 15 ezer magyar diák Kárpátalján, akik kénytelenek elszenvedni a magyar nemzetiségi oktatás elukránosítását”.

Paczolay Máté arra is kitért, hogy a magyar nemzeti oktatással szemben jelenleg zajló bánásmód olyan jogsértés, ami teljesen szembemegy a kétoldalú megállapodásokkal, a Velencei Bizottság, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának intézkedéseivel.

Mindenki számára legyen világos: Magyarország csak abban az esetben fogja támogatni az EU-csatlakozások megkezdését Ukrajnával, ha az ukránok visszaadják a kárpátaljai magyarságnak az anyanyelvi oktatáshoz fűződő összes korábbi jogát

– szögezte le az Indexnek adott válaszában a külügyi szóvivő.

Rovatok