Szeptember 1-jétől minden tizedikes és tizenegyedikes orosz iskolás új, egységes tankönyvből tanulja majd a történelmet. Ebben Sztálin például egy kimondottan pozitív szereplőként jelenik meg, akit „milliók sirattak”. Az 1956-os magyar forradalom az új orosz tankönyvben egykori „fasiszták” és „lázadó radikálisok” által kirobbantott felkelés, Németország 1990-es egyesítését pedig mostantól „az NDK NSZK általi annexiójaként” tanulják. Megnéztük az előző évek orosz tankönyveit, és példák alapján mutatjuk, miért aggasztóak azok a változások, amelyek az orosz oktatásban következtek be.
A középpontban egy vörös szárnyú katonai rakéta, a háttérben a Krím 2014-es orosz elcsatolása után felépített kercsi híd képe. A díszletelemek szocreál stílusban ábrázolt munkások, mérnökök és csillagászok – így néz ki a 11. osztályos tanulók által szeptember 1-jétől kézhez kapott orosz iskolai tankönyv borítója.
A magyar kormány nevében eddig a leghatározottabb véleményt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazta az új orosz állami tankönyv ügyével összefüggésben, amikor azt mondta, vannak olyan kérdések, amelyekről a kormány még csak vitázni sem hajlandó:
Magyarország történelmét, a magyar embereket, a magyar emberek szabadságvágyát mindenkinek tiszteletben kell tartania. 1956, az akkori forradalom a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanata, amikor a magyar emberek a szabadságuk, az ország szuverenitása érdekében az életüket is odaadták.
Az új orosz tankönyvek megjelenése nem volt teljesen váratlan: 2013 áprilisában maga az orosz elnök, Vlagyimir Putyin „vetette fel”, hogy új, egységes történelemkönyvekre van szükség. Putyin szerint az orosz diákoknak „jó, patriotikus szemléletű” tankönyvek kellenek, mert „a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy milyen országban élnek, és nem érzik a kapcsolatot az előző generációkkal”. A tankönyvek végül tíz év után elkészültek, és egyértelműen ez az orosz tananyagrendszert ért legnagyobb arányú reform az elmúlt harminc évben.
A legnagyobb változás, hogy az orosz iskolákban évtizedekig lehetett válogatni az oktatási hivatal által ajánlott tankönyvek listájából, mostantól pedig egyetlen, egységes tankönyből köteles tanítani mindenki.
Az új tankönyvek az idei tanévtől a 10. és 11. osztályokat érintik, jövőre pedig már a 4–9. osztályos új tananyag is el fog készülni. A tankönyveknek két szerzője van: Vlagyimir Megyinszkij és Anatolij Torkunov.
Megyinszkij korábban orosz kulturális miniszter volt, történész, akit 2014-ben plágiummal vádoltak meg. Többek között az olyan állításairól híresült el, hogy a történelem egyébként is szubjektív, és ezt a tudományt kell úgy alakítani, hogy a haza érdekeit szolgálja. Jelenleg Megyinszkij az orosz hadtörténeti társaságot vezeti, tavaly a tavaszi orosz–ukrán béketárgyalásokon az orosz delegáció első embere volt. Szerzőtársa, a 73 éves Torkunov már több mint harminc éve, 1992 óta az orosz MGIMO-t vezeti (Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Egyeteme).
Magyar szempontból különösen a 11. osztályos tankönyv lehet érdekes, mert ez a tananyag szól az 1945 utáni időszakról, és így érinti a szovjet megszállás évtizedeit Magyarországon. Az elmúlt napokban a hazai sajtóban az 1956-os forradalomról szóló rész vert nagy hullámokat, amelyben „fasisztáknak” és „lázadó radikálisoknak” nevezik a szerzők az ’56-os felkelőket. Megszereztük a tankönyv szkennelt verzióját, így abból idézve is mutatjuk, hogy szól pontosan a kérdéses rész.
„A lázadó radikálisok, akik között sokan voltak a fasiszta Magyarország fegyveres alakulatainak egykori harcosai, a felkelés során nemcsak a szovjet emlékművek és szimbólumok megrongálásával »tették le a névjegyüket«, hanem a magyar munkások pártja képviselőinek, a rendfenntartó erők tagjainak és családtagjainak számos meggyilkolásával is. Még az állami létesítményeket őrző sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek.”
„Lázadó radikálisok”, „egykori fasiszta harcosok”, „brutális mészárlások”. Egyetlen szó sem esik a szövegben sem az előzményekről, sem a forradalmat követő megtorlásokról. Mindenki döntse el maga, hogy az ezekkel a jelzőkkel operáló szöveg pontosan mit is akar mondani az 1956-os magyar forradalomról.
Ez azonban nem volt mindig így, a korábbi orosz tankönyvek az 1956-os forradalmat „antikommunista, szovjetellenes megmozdulásoknak” nevezték, „fasisztákról” vagy „lázadó radikálisokról” azokban nem volt szó. Összehasonlításképpen megvizsgáltunk egy 2010-ben készült orosz tankönyvet (Levandovszkij, Scsetyinov, Mironyenko szerzők által) és egy előző, 2021-es orosz tankönyvet (Subin, Mjagkov, Nyikiforov).
„1956-ban a helyzet Magyarországon a végletekig fokozódott, ahol kommunista- és szovjetellenes tüntetések kezdődtek. Megalakult a Nagy Imre vezette új kormány, és feloszlatták a kommunista pártot. Nagy kérésére a Varsói Szerződés keretében Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok elhagyták Budapestet és más településeket. Az önkéntes fegyveres különítmények elkezdték letartóztatni és megölni a korábbi rendszer híveit. 1956. november 4-én a kommunisták egy csoportja Kádár János vezetésével bejelentette az ideiglenes munkás- és parasztkormány megalakulását, és arra kérte Moszkvát, hogy a vérontás megállítása érdekében vezényeljen vissza csapatokat Budapestre. A Szovjetunió, miután előzetesen biztosította a Varsói Szerződés tagjainak beleegyezését, tankokat vetett be a magyar főváros ellen, és néhány nap alatt leverte a felkelést” – írja a 2010-es orosz tankönyv.
A 2021-es tankönyv talán ennél is korrektebb – már amennyire ez elvárható egy orosz tankönyvtől:
„1956 októberében tömeges demonstráció vonult Budapest utcáira a lengyelekkel való szolidaritás jegyében. Fegyveres összecsapások törtek ki. A hadsereg egy része a tüntetők oldalára állt. Budapesten felkelés kezdődött. Az utcákon brutális mészárlások történtek a kommunisták ellen. A szovjet hadsereg Magyarországon állomásozó különleges alakulatának egységeit a fővárosba vezényelték. Beléptek a lázadókkal vívott harcba. Az ideiglenes kormány vezetése Nagyot nevezte ki miniszterelnöknek, akinek sikerült tárgyalnia a tűzszünetről és a szovjet csapatok kivonásáról Budapestről. Magyarországon megkezdődött a többpártrendszer visszaállítása, és koalíciós kormány alakult, amelyet Nagy vezetett, és amelyben a Sztálin alatt elnyomott, köztiszteletben álló kommunista, Kádár János is részt vett. A felkelők nyomására Nagy bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Ez nem tetszett a Szovjetuniónak. Hruscsov attól tartott, hogy Nagy közeledni kezd a Nyugathoz, és Kelet-Európa országai egymás után esnek ki a szocialista közösségből. 1956. november 4-én a szovjet csapatok újra bevonultak Budapestre. Nagy agresszióval vádolta a Szovjetuniót. Válaszul szovjetbarát kormányt hirdettek Kádár vezetésével. A magyar fővárosban heves harcok folytak, de az ellenállást hamarosan leverték.”
Az orosz iskolai tananyag radikális átírása más témákban is könnyen lekövethető. Felsorolásképpen néhány fejezet a tankönyvből: „A történelem meghamisítása”; „A nácizmus feléledése”; „A Krím hazatérése”; „Szembenállás a Nyugattal”; „Ukrajna mint neonáci állam”; „Oroszország – a hősök országa”. Az új tankönyvben egyenes párhuzamot vonnak a második világháború és a „különleges katonai művelet” között, szóba kerül Putyin elnöksége, és hogy ez miért olyan jó Oroszországnak, de több rész szól a 2014 utáni helyzetről is. A 10. osztályos tananyagban jelentősen csökkentették az Európáról szóló részeket (ahogy fogalmaztak, „csökkent az Európa-centrikusság”), és több szó esik Kínáról, Indiáról vagy „az afrikai kolonializmus problémáiról”.
Nyomon követhető, hogyan alakult át Sztálin és a Szovjetunió szerepe. A 2010-es tankönyvben például így foglalták össze Sztálin halálát:
„Sztálin 1953. március 5-én meghalt. Élete vége felé ez az ember elérte a hatalom csúcsát, miután emberek tízmillióinak vérére és önzetlen lelkesedésére építette a második legerősebb világhatalmat.”
Az új tankönyvben már nem jelenik meg ez a kettősség, ellenben kiemelik benne, hogyan fogadta Sztálin halálát a Nyugat:
„Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halálával egy egész korszak ért véget az ország életében. A sok évig hatalmon lévő államfő halála a legtöbb szovjet emberben zavart, félelmet, őszinte gyászt keltett. A világ reakciója kétértelmű volt. A Szovjetunióval és vezetőjével szimpatizáló átlagemberek sajnálkozása és szokásos gyásznyilvánításai mellett számos Amerika-barát újság és folyóirat zsarnoknak, diktátornak nevezte az elhunyt vezetőt. Leggyakrabban azonban Sztálinnak a Németország feletti győzelemben és a világ náci fenyegetéstől való felszabadításában játszott szerepére emlékeztek.”
A Szovjetunió korábbi kritikája is teljesen eltűnt a tankönyvekből. 2010-ben még így fogalmaztak a gazdasági helyzetről és az általános életszínvonalról:
„A nemzeti jövedelem legfeljebb 4 százalékát költötték az egészségügyre (a fejlett országokban ez körülbelül 12 százalék volt). 1970 és 1985 között a várható élettartam két évvel csökkent, és a Szovjetunió e legfontosabb mutató tekintetében a 35. helyre esett vissza a világon, a gyermekhalandóság tekintetében pedig az 50. helyre.”
2023-ban már így szól ez a rész: „A Szovjetunió nagy sikereket ért el a tudomány, az oktatás, az egészségügy fejlesztésében. Ez biztosította a népességnövekedés pozitív dinamikáját és a várható élettartam növekedését. A Szovjetunió az oktatás terén a világ élvonalába tartozott.”
Az új orosz tankönyv nem a semmiből érkezett, és nem is nevezhető a tavaly Oroszország által kirobbantott háború következményének. Ez egy szisztematikus, egy-másfél évtizede tartó folyamat eredménye, amelyben Oroszország fokozatosan visszatér a korábbi szovjet ideológiai elemekhez és az államot átható militarizmushoz, amiről néhány hónapja az Indexen is írtunk.
Putyin nyilvános szerepléseiben fokozatosan visszatért a szovjet korszakban ismert háborús retorikához és a társadalom felkészítéséhez egy esetleges katonai konfliktushoz.
Az egyik, Krím félszigeten lévő iskolában tanulják a gyerekek a fegyverek alapvető használatát 2023 márciusában
2014 után mind a hazafias retorika, mind a külső ellenség képe drasztikusan felerősödött. A katonai retorika a politikai nyilatkozatokból előbb a főműsoridőben sugárzott propagandaműsorokba, majd a hétköznapi életbe költözött át. 2015-ben létrehozták a gyerekek militarista nevelését célzó szervezetet, a Junarmiját, 2022-ben pedig felélesztették a szovjet úttörőket az „Elsők Mozgalma” formájában. Idén szeptember 1-jétől pedig nemcsak az iskolai tananyag újul meg az orosz iskolákban, hanem visszatér a szovjet időkben ismert „alapvető katonai felkészülés” is, amelyen a gyerekek többek között a géppuskák és a kézigránátok használatát is megtanulják majd.
A bevezetőben feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy azért aggasztó az orosz oktatási tananyagban bekövetkezett változás, mert mostantól orosz gyerekek milliói birodalmi és militarista gondolatokat sajátítanak el, kritikai megközelítés nélkül.
Ebben a koordinátarendszerben úgy fog felnőni a következő orosz generáció, hogy a magyarokat „fasiszta lázadókként” ismeri meg, ahogy a szovjet elnyomás alól felszabadult Ukrajnát „ultranacionalistaként” és „neonáciként” beállítva.
A Szovjetuniót és a keleti blokkot egy önkéntes alapon létrejött, népek közötti barátságon alapuló szövetségként mutatja be a tankönyv, amelyet a „kollektív Nyugat” és „az angolszászok” évtizedeken keresztül próbáltak galád módon megsemmisíteni.
A szovjet rendszer korábbi bűnei – tömeges tisztogatások, kivégzések és kényszermunkatáborok – eltűnnek ebből a narratívából, és ez már nemcsak a tankönyvekben történik meg, hanem fizikailag is. Az áldozatok emlékét ápoló Memorial szervezetet néhány éve számolták fel, de friss hír, hogy Szentpéterváron és Moszkvában a helyi hatóságok leszedették a házak faláról a korábban, a sztálini repressziók előtt ott élt, majd jogtalanul elhurcolt áldozatok névtábláit.
(Borítókép: Bettmann / Getty Images Hungary)