Index Vakbarát Hírportál

Dekriminalizálták az abortuszt Mexikóban

2023. szeptember 7., csütörtök 09:09

Mexikó legfelsőbb bírósága országszerte dekriminalizálta az abortuszt. Az ítéletre két évvel azután került sor, hogy a bíróság az északi Coahuila államban a hatályos törvény megtámadásának adott igazat. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a terhesség megszakításának büntetőjogi szankciói alkotmányellenesek.

A múlt héten elfogadták az abortuszt legalizáló törvényt Mexikóban. A mexikói szövetségi kormány azóta hatályon kívülre helyezte az ezzel kapcsolatos büntető törvénykönyveket. Már hivatalosan is mind a 32 államban legális az abortusz elvégzése – írja a BBC.

A legfelsőbb bíróság szerint a terhességmegszakítás lehetőségének megtagadása sérti a nők emberi jogait.

Nemi erőszak esetén egyetlen lányt sem lehet arra kényszeríteni, hogy anya legyen – sem az állam, sem a szülei, senki sem

– mondta a legfelsőbb bíróság vezetője, Arturo Zaldívar.

Hozzátette, ilyen esetben a lány jogainak megsértése súlyosabb, nemcsak az áldozati státusza, hanem az életkora miatt is, ami szükségessé teszi, hogy a kérdést a kiskorúak érdekeinek szemszögéből elemezzék.

Az ítélet megnyitja az utat a szövetségi egészségügyi rendszer előtt, hogy abortuszokat biztosítson. A nőjogi csoportok hálásan üdvözölték ezt az újítást.

Mexikóváros volt az első az ország államai közül, amely 2007-ben dekriminalizálta az abortuszt,

és egytucatnyi másik állam követte a példáját, ma pedig már országszerte szabadon elvégezhető ez a beavatkozás.

Az új döntés valószínűleg feldühíti Mexikó konzervatívabb politikusait és a katolikus egyházat, Latin-Amerika második legnagyobb katolikus országában. Az egyház befolyása azonban az elmúlt években csökkent, és az ország kormánya szilárdan világi szemléletűnek tartja magát.

Latin-Amerikában megfigyelhető az abortuszkorlátozások enyhítésének tendenciája, amelyet „zöld hullámként” emlegetnek. Kolumbiában, Kubában, Uruguayban és Argentínában legális a szabadon választható abortusz, bár az októberi argentin elnökválasztási kampány éllovasa, Javier Milei be akarja tiltani az eljárást.

Egyes országok engedélyezik az abortuszt olyan körülmények között, mint a nemi erőszak vagy egészségügyi kockázatok, míg El Salvadorban, Hondurasban, Nicaraguában, Haitin és a Dominikai Köztársaságban továbbra is teljes tilalom van érvényben.

A mexikói és más latin-amerikai országok reformjai ellentétben állnak az Egyesült Államok helyzetével, ahol a Legfelsőbb Bíróság tavalyi döntése hatályon kívül helyezte az 1973-as Roe kontra Wade döntést, amely országszerte garantálta az abortuszhoz való jogot.

Rovatok